Vallás

Smini /Hetiszakasz/

"Ezek azok az állatok, amelyek(nek húsá)t ehetitek mind a földön levő barom közül. Mind, amelynek hasított, kettéhasadt patája van és kérődző a barmok közül, azt ehetitek" (Mózes III. könyve, 11. fejezet 2-3. vers) - olvassuk soros bibliai szakaszunkban.
A zsidó hagyomány a tórai törvények között kétféle rendelkezést különböztet meg: a racionális, ésszel jól felfogható, szociális és erkölcsi, illetve a jobbára irracionális, vallási parancsolatokat. A bibliai héber nyelv a két törvényfajtára két különféle szót használ:
1. mispatim az erkölcsi-társadalmi parancsolatok neve, amelyek józanésszel is egykönnyen felfoghatók, és amelyek minden emberre egyaránt vonatkoznak, míg a
2. hukim az olyan vallási (a Szentély szertartásaira vagy a családi és magánéletre vonatkozó, rituális és más) törvények neve, amelyeket Isten csak a zsidóknak szánt.
Az irracionális törvények közé tartoznak az étkezési törvények és a soros szakaszban (a heti szidrában) tételesen felsorolt tiltott, illetve megengedett állatok, valamint a következő két heti szakasz tisztasági és rituális parancsolatai. Ezek közvetlen okát nem kell feltétlenül megkeresnünk. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne, vagy ne szabadna megkeresni és megtalálni azt az ésszerű gyökeret, amire a hukim, az úgynevezett irracionális isteni törvények épülnek, illetve azt, hogy azok milyen célból jöhettek létre. Ezzel szemben a Tóra racionális, vagyis társadalmi-erkölcsi törvényeinek, amelyek - mint említettük - nemcsak a zsidóságra vonatkoznak, igenis keresnünk kell az okát, és el kell gondolkodnunk felettük.
A heti szakaszunkban olvasható előírások alkalmat kínálnak nekünk, hogy a kóser háztartásnak és ezen belül főként a kóser húsnak a zsidó vallástörvény szerinti három előfeltételéről szóljunk. Ezek a következők:
1. Csak a Tóra által megengedett állatok húsát szabad fogyasztani, ezeket épp a soros szidra sorolja fel részletesen, ilyen a marha, a bárány, a kecske, a szárnyasok húsa. Megtalálhatjuk itt név szerint a tiltott állatokat is, mint a disznót, a lovat, a nyulat stb. A szarvasmarha forgóinát is el kell távolítani (ki kell zsigerelni), Jákob ősapánk bibliai harcára való emlékezésül. Különbséget tesz az Írás a megengedett és a tiltott halak között is. Az édesvízi halakból a harcsán és a kecsegén kívül valamennyi kósernak mondható.
2. A vér élvezetének tilalma. Ez a zsidó parancsolat olyan szigorú, hogy egy cseppnyi vért sem szabad fogyasztani, mert a Biblia szerint a vér a lélek szimbóluma. Ezért az állat vérét elföldeljük, ezt egy külön vallási törvény írja elő. Az ókori Izraelben még az idegeneknek is megtiltották a vér élvezetét, hiszen ez az előírás a világ minden népére vonatkozó, bibliai "Noé fiainak hét törvénye" között is megtalálható. A Talmud korában még jóformán bárki levághatta - a rituális előírások szerint - az állatot, ma már csak az erre hivatott ember teheti azt. A metszőnek arra is ügyelnie kell, hogy az állat ne szenvedjen a vágás közben, ezért igen éles késsel, lehetőleg egyetlen mozdulattal kell végeznie feladatát. A húst fél órán át áztatni és egy órán át sózni kell, majd háromszor leöblíteni, hogy vér ne tapadjon hozzá. A májat főzés előtt alapon sütéssel kell vérteleníteni.
3. A húsos és a tejes ételek különválasztása. A Tórában háromszor fordul elő a törvény: "ne főzd meg a gödölyét anyja tejében". Ez eredetileg valószínűleg egy kegyetlen pogány szokás tilalma volt, a szóbeli zsidó hagyomány azonban ebből azt következtette, hogy minden tejes és húsos (zsíros) ételt külön kell kezelni. A húsos, a tejes és az úgynevezett páros (mindkettőhöz használható) edényeket külön helyen tárolják, külön mosogatják, és más-más abroszt, szalvétát, konyharuhát használnak hozzájuk.
Noha a szakaszunkban előforduló étkezési törvények magyarázatát nem kell megkeresnünk, sokan mégis megkíséreltek ésszerű okokat találni rájuk. A legismertebb hipotézis az úgynevezett éghajlati magyarázat, mely szerint a disznó hósa a meleg éghajlaton nem jól tárolható. Ez azonban korántsem meggyőző, mivel a disznó ott annak idején ritkaságszámba ment, és - mint idézetünkből láttuk - a törvény nem éppen erre lett kiélezve, mint azt sokan vélik. Vannak, akik más higiéniai érvekre hivatkoznak, ám sokkal valószínűbbnek látszik a természet- és állatvédelmi szempont (a ritkább fajok védelme), valamint az életmódbeli, illetve pszichológiai okfejtés. Maimonides, a középkor legnagyobb zsidó tudósa úgy vélte, hogy bizonyos pogány szokások és gyakorlat leküzdésére hozta Isten (alkotta meg Mózes) a legtöbb irracionális törvényt.

 

Vajakhél

Heti szakasz /Vajakhél/

VAJAKHÉL

"Egybegyűjtötte Mózes Izrael fiainak egész gyülekezetét, és így szólt hozzájuk? Ezek azok a dolgok, amelyeket megparancsolt az Örökkévaló, hogy megtegyétek azokat" (Mózes II. könyve, 35. fejezet 1. vers). E szavakkal kezdődik soros heti szakaszunk, s a Szentírás magyarázói joggal felvetik, miért volt szükség a teljes nép összehívására, mi volt olyan fontos, hogy abból senki sem maradhatott ki? Sőt, még azt is megkérdezhetjük, mi volt olyan sürgős, hogy Mózesnek azonnal egybe kellett gyűjtenie az egész gyülekezetet? A hagyomány szerint ugyanis Mózes tisri hónap 10-én, jom kipur (az engesztelés) napján jött le a Szináj hegyéről az újraírt kőtáblákkal, és másnap, 11-én hívta össze Izrael népét az isteni parancs közzétételére. Ha soros heti szakaszunk tartalmát vizsgáljuk, két kiemelkedő témával találkozunk benne, amelyek indokolhatják a vezetők és a köznép, férfiak és a nők, idősebbek és a fiatalok, egyszóval minden izraelita részvételét.


 


Az egyik ilyen fontos és sürgető téma a pusztai Szentély építése volt. Ebben a munkában és annak előkészítésében mindenkinek egyaránt részt kellett vennie. Az Örökkévaló és parancsa szerint Mózes arra törekedett, hogy a Szentély ügyét a közösség minden egyes tagja a magáénak érezze, hogy a "gyülekezés sátra" és annak berendezése, szent tárgyai szorosan összetartsák az egész népet. Ahogyan azt már korábban is olvastuk: "A gazdag ne adjon többet, és a szegény ne adjon kevesebbet" (Ugyanott, 30. fejezet 15. vers). Az sem véletlen, hogy amikor (soros szakaszunk szerint) Isten név szerint jelöl ki két mestert a sátorszentély berendezési tárgyainak elkészítésére, a legnagyobb és az egyik legkisebb törzsből választja ki őket, hogy mind magukénak érezzék a munkálatokat. Becalél, aki a fémtárgyakat készítette, Juda, míg Oholiáv, a kárpitok és a textilmunkák készítője Dán törzséből való volt. (Becalél nevét mellesleg 1908 óta a világhírű jeruzsálemi képzőművészeti főiskola és múzeum viseli.)
A másik fontos téma, ami a teljes zsidó közösség sürgős egybehívását indokolta, a szombat törvényének részletes ismertetése lehetett. Sokan nem tudják, hogy a legfontosabb zsidó ünnep nem az engesztelőnap, a kétnapos újesztendő vagy a peszah, hanem a hétről hétre ismétlődő sabbat, a heti munkaszüneti nap, amely a zsidóság "találmánya", és általa terjedt el világszerte. (Korábban a rabszolgák szinte folyamatosan dolgoztak, a szabadok pedig akár sohasem. A Tízparancsolat azonban mindenki számára kötelezővé tette a munkát és a szellemi kikapcsolódást, a pihenést. "Hat napon át dolgozz, és végezd el minden munkádat, ám a hetedik nap szombat legyen az Örökkévaló Istened számára. Ne végezz semmiféle munkát, sem te, sem fiad-lányod, sem szolgád-szolgálólányod, sem állataid, sem az idegen, aki kapuid között (tartózkodik)". Fontos volt tehát, hogy a nép minden egyes tagja magáénak érezze a szent szombat törvényeit, és persze sürgető is lehetett annak ismertetése, hiszen az első szombatra akár azonnal fel kellett készülni.
"Ne gyújtsatok tüzet lakóhelyeiteken a szombat napján" - olvassuk elsőként a heti szakasz parancsolatai között. Ezt sokan szó szerint értelmezik: a karaita irányzatú zsidók ezért szombaton a sötét és fűtetlen szobáikban ülnek, holott a szombat az öröm és a jólét (a jól megérdemelt pihenés, óneg sabbat = a szombat gyönyörűsége) kell legyen a Tóra szellemében. Az ortodox zsidók az elektronikus eszközöket sem használják, és másokkal (az úgynevezett sabeszgojjal) végeztetnek el bizonyos munkákat szombaton, ami gyökeresen ellentétes a Tízparancsolat szavával. A közelmúltban az Európai Konzervatív Rabbi-konferencia viszont döntést hozott, hogy a hívek számára megengedhető legyen az elektromos eszközök használata. Ebben az esetben olyan készülékekre gondolnak, mint amilyen a telefon vagy a lakásban a világító- és fűtőtestek. Meg kell azonban jegyezni, hogy a főzés és más hasonló tevékenységek (mosás, borotválkozás stb.) továbbra is tiltottak maradnak. A döntés egy jelentős középkori zsidó tudós, Ábrahám Ibn Ezra bibliamagyarázatára épül, miszerint heti szakaszunkban a tűzgyújtás azért tilalmas, mert az munkavégzéssel párosulhat. Nem is szólva arról, hogy a Szentélyben az örökmécses lángját még szombat napján is meggyújtották...

 

Chajé Szárá

A hagyomány szerint Sára Izsák feláldozása miatt vesztette életét. Amikor Ábrahám elindult fiával és a legényekkel, hogy áldozatot mutassanak be – nem mondta el, mire készül. Ekkor a sátán megjelent Sárának. Megkérdezte, hol a bárány, az égőáldozat? Az anya ekkor szembesült a ténnyel, nem vittek magukkal semmilyen állatot. A Midrás szerint Sára szíve megszakadt ekkor, mások úgy magyarázzák, hogy Sára várta haza férjét, s amikor meglátta mindkettőjüket, örömébe halt bele.

Bővebben...

 

Hetiszakasz /Kórah/

>Heti szakaszunk azon hat közé tartozik, amely személynevet tartalmaz, arra utalva, hogy különleges szereplővel van dolgunk, kinek egyénisége nagy vitákat szított bölcseink között.

 

A levita Kórah, Jichár fia, Kehat unokája fellázadt kétszázötven előkelő vezetővel, Rúben törzsének előkelőivel, Dátánnal, Abirámmal Mózes és Áron ellen, felrótta, milyen alapon állnak a nép fölé, mikor egész Izrael szent, és az Örökkévaló közöttük lakozik

Bővebben...

 

Ijjár a ragyogó hónap

>Niszántól, az egyiptomi kivonulás havától számított második hónap, bibliai elnevezése ziv – ragyogás, mert ebben az időszakban még kellemes a meleg Izrael országában, kizöldült a természet, dús a vegetáció. Erre utal az arámi fordításban, a Targumban szereplő név – Nican – rügy, bimbó -, ahogy az Énekek Énekében is találjuk: Nicanim niru baarcenu ét hazamir higia - Virágok (bimbók) látszanak a földön, az ének ideje eljött. Nem véletlenül szerepel ebben a kontextusban a rügy – bimbó szó, amely a kibontakozó szerelemre utal.

Bővebben...

 

Hetiszakasz /Ki Tiszá/

Az Örökkévaló megparancsolta, Mózes vegyen fél-fél sékelt Izrael minden fiától, hogy megszámlálja őket, mindenkitől ugyanannyit vegyen, aki betöltötte huszadik évét, gazdag és szegény egyformán fizessen, engesztelésül.

A pénzgyűjtés első célja a népszámlálás, hiszen magát a számlálást rossz ómennek tartották, így mind a mai napig még a minján tagjait is zsoltárvers szavaival olvassák meg.

Bővebben...

 

Hetiszakasz /Tecave/

Hetiszakaszunk Purim ünnepe előtt, Záchor szombatjára esik.

Mit üzen a mai világnak a Záchor? „Emlékezz, mit tett veled Amalek!” Amalek és utódai, Ézsau leszármazottai jelképezik a zsidóság iránt érzett kérlelhetetlen, irracionális gyűlöletet, az antiszemitizmust. Az Egyiptomból kivonult, megfáradt zsidó népet elsőként Amalek támadta meg. Nem remélt anyagi hasznot, nem területet akart, egyetlen célja volt, Izrael elpusztítása. Ahogy későbbi ivadéka, Hámán, Purim ünnepének negatív főszereplője, Hitlerhez hasonlóan, nem akart mást, mint az általa gyűlölt népet kiirtani a világ színéről.

Amalek, Hámán utódai nem fogytak el mind a mai napig, gyűlöletbeszéddel, nyílt antiszemitizmussal vagy éppen anticionista köntösbe bújva mérgezik a lelkeket. Hatásukra sokan idegenszívű, nemzetközi összeesküvőt, ellenséget látnak a szomszédban, kollegában, míg mások a középkori vérvádakat és kútmérgezéseket is alulmúló rémségeket találnak ki és terjesztenek.

Emlékezzünk Amalekre, és arra, Hámánt hogyan is sikerült legyőzni. A zsidóság teljes összefogásával. Akkor – egy nép, egy lélek - minden egyes ember összefogott, közösen böjtöltek, imádkoztak és cselekedtek a szörnyű rendelet megsemmisítéséért, a mai világban ez elképzelhető???

A kohénok és a főpap ruháját bemutató hetiszakasz és Purim ünnepe közt összefüggések vannak – világítanak rá bölcseink.

Miért tartott éppen 180 napig a lakoma, amely a király gazdagságát volt hivatott bemutatni?

A hagyomány szerint 5400 drágaságot raboltak el a Szentélyből, edényeket és egyéb szent tárgyakat, Ahasvéros a lakoma minden napján harminc-harminc darabot hozott elő. Ruházata a főpapi öltözet volt, ebben szeretett volna pöffeszkedni Hámán, majd ebben vonult fel Mordekháj Susán városában.

Hasonló a hetiszakaszban és Eszter Könyvében az is, hogy az előbbiben nem szerepel Mózes, az utóbbiban pedig az Örökkévaló neve, csak utalásokat találhatunk a hagyomány szerint.

A papi ruházat alján arany csengettyűk voltak, ezek jelezték Áron közeledtét, hogy ne érje bántódás a Szentélyben. A Midrás elbeszéli, Eszter királyné élete kockáztatásával járult Ahasvéros elé, aki már harminc napja nem kereste, a király éppen ezt a köpenyt viselte. Eszter belépett, a csengők megszólaltak, Ahasvéros jó kedvre derült, ezért kegyesen fogadta feleségét, így menekülhetett meg a zsidó nép reménysége.

Hetiszakaszunk utolsó fejezete a füstölőszer elégetésére szolgáló arannyal bevont sittimfa oltár készítéséről szól. A kommentárok mind szóvá teszik, miért szakadt el a többi áldozati eszköztől, miért került a hetiszakasz végére. A magyarázat szerint az Örökkévaló számára a legkedvesebb az illatszer füstölőáldozat, mert ez nem Izrael bűneiért van, nem engesztelés, ez öröm a szívnek.

A misztikus magyarázók szerint itt is összekapcsolódik a Tórai szöveg az ünneppel. Ádár havának jellemző érzékszerve a szaglás, ez az egyetlen érzék, amely kimaradt az első ember, Ádám édenkerti bűnbeeséséből, hiszen meglátta a gyümölcsöt, hallgatott a csábító szóra, leszakította, megízlelte, de nem szagolta meg. Ezért jelentősek az illatszerek, nem véletlenül mondunk áldást az illatokra (beszamim) szombat kimenetelekor. Aligha véletlen, Purim hőseinek, Mordekhájnak és Eszternek (Hadasza) a neve is illatszert jelent, mirrha és mirtusz, egyes misztikusok Purimkor mirtuszágat tesznek az ünnepi asztalra, ennek emlékére.

Ezért, amikor Mordekháj imádkozott, olyan volt, mintha illatáldozatot mutatott volna be, mint Áron, amikor a füstölő áldozattal megállította Kórach lázadása után a csapást, ezúttal az ő neve volt az illatszer.

 

Hetiszakasz /Terumá/

Egy hajón kereskedők utaztak, dugig megrakott árukészletükkel. Dicsérték egymásnak a sok szép portékát, amit szállítanak, milyen jó üzletet fognak nyélbe ütni. Egyikük csendben üldögélt. Kérdezték, mit visz, mutassa meg ő is nekik. Az ember titokzatosan válaszolt: az én árum el van rejtve, majd ha megérkezünk, az idegen országba, meglátjátok. A többieket nem elégítette ki ez a válasz, kinevették, egy szavát sem hitték el többé.

Amikor a hajó révbe ért, rosszakaratú vámszedők jöttek, elkobozták a hajó egész rakományát.

A kereskedők ott álltak étel, ruha nélkül, míg lenézett társuk a tanház felé vette az útját.

Bővebben...

 

Hetiszakasz /Mispatim/

Két szamárhajcsár ment az úton, történetesen gyűlölték egymást. Egyszer csak az egyik csacsija összerogyott a teher alatt. A Tóra tanítása szerint: „ha látod gyűlölőd szamarát összeroskadni terhe alatt, eszedbe ne jusson, hogy ne segíts neki, segítened kell, vele együtt.”

Így a másik hajcsár, félretéve korábbi indulatait odasietett, és gyorsan szedegette a bajbajutott állat csomagjait. Társa elgondolkozott, talán félreismerte őt, egyáltalán nem olyan rossz ember, mint gondolta. Ezután nagy egyetértésben igyekeztek a fogadóba.

Bővebben...

 

Hetiszakasz /Jitro/

 

Hat hetiszakasz visel személyneveket: Noé, Chajé Szárá, Jitro, Bálák, Pinchasz és Korach. Bölcseink sokat vitatták, miért is kapta a legfontosabb eseményt, a Szináj hegyi kinyilatkoztatást tartalmazó rész éppen Mózes apósáról nevét.

Jitro a hagyomány szerint ismert minden istenséget és szolgálta is azokat, tudománya révén a fáraó egyik tanácsadója volt. Amikor látta, hogy nem az igaz úton jár, elszökött a palotából és Midján papja lett. Befogadta a szintén Egyiptomból menekülő Mózest, feleségül adta hozzá lányát, Ciporát, aki két fiút szült. Mózes apósa nyáját legeltette, majd a csipkebokor látomás után visszament Egyiptomba.

Bővebben...

 

Hetiszakasz /Besalach/

Mikor végre elengedte a fáraó Izrael népét, kerülő úton, a Nádas tenger felé terelte őket, nehogy megfutamodjanak a filiszteusok országában és visszameneküljenek Egyiptomba.

Mózes József csontjait is magával vitte, mert Izrael népe megesküdött, magukkal viszik atyáik országába. A Midrás szerint nehéz volt megtalálni, mert az egyiptomiak tudták, a zsidó nép csak József csontjaival együtt tud megszabadulni a rabszolgaság alól, ezért fogták a koporsót, nehezéket tettek bele és bedobták a Nílusba. Mózes csak úgy lelt rá, hogy az isteni nevet bedobta a folyóba, és az elvezetett a maradványokhoz.

Bővebben...

 

Hetiszakasz /Bo/

 

Hetiszakaszunk betűinek számértéke három, ami arra figyelmeztet, még három csapás maradt a tízből: a sáska, a sötétség és az elsőszülöttek halála. Az előző hetiszakasznál említettük, többféle elosztásban szerepel a tíz büntetés, legismertebb a széderestén használatos hármas rövidítés, ám a prágai Lőw rabbi kétszer ötre bontotta. Véleménye szerint az első öt csapás alatt az Örökkévaló még nem keményítette meg a fáraó lelkét elégé, ezért ezek a bajok az alsó világból fakadtak, míg a következő öt már kétszeresen erős, és a felső világból érkezik.

Bővebben...

 

Hetiszakasz /Váéra/

Az Örökkévaló, aki eddig Él Saddáj néven jelent meg az ősapáknak, felfedte Mózesnak és Áronnak a Tetragrammaton vagy Havaja- ként ismert nevét, amely kimondhatatlan, mert a létige különböző idejének összevonásából származik.  A hagyomány szerint a nevek különféle tulajdonságokat jelölnek, itt ez a név az ítélet Isteneként Egyiptom megbüntetését hirdette.
Mózes három csodajelet kapott az Örökkévalótól, azzal győzze meg a népet és a fáraót: dobja le a földre a botját, az kígyóvá alakul, majd amikor a farkánál fogva felemeli, újra bottá válik, rejtse kezét ruhája alá, majd előhúzva leprás, visszatéve újra tiszta. Harmadik csodatétel, a folyam vizét öntse a szárazra, vér lesz belőle.

Bővebben...

 

Hetiszakasz /Semot/

A Tóra második könyvének címe, Nevek, nem árul el sokat kiemelkedő jelentőségéről. A hagyomány szerint nem is fejeződött be a teremtés az első könyvvel, hiszen a világ megalkotásának célja a zsidó nép születése, a Tóra átadása volt. Ezért nevezik az első könyvet Széfer Jecirának – az alkotás könyvének, ami nem tévesztendő össze a híres kabbalista művel, míg a másodikat Széfer Geulának, a megváltás könyvének. Rámbán pedig Atyák könyvének, a folytatást pedig a Fiak könyvének, ugyanis az atyák cselekedete meghatározó az utódok számára. Ahogy Ábrahám lement Egyiptomba, úgy utódai is levándoroltak az éhínség idején, ahogy feleségét Sárát elragadták a fáraó emberei, úgy a törzsek is fogságba estek, ahogy keserves csapások érték a fáraót Sára elrablása miatt, úgy tíz csapás sújtotta Egyiptomot, ahogy ajándékkal bocsátották útra az ősatyát, Izrael népe sem üres kézzel távozott.

Bővebben...

 

Hetiszakasz/Vajchi/

A Tóra első könyvének utolsó hetiszakaszához érkeztünk, Vájchi és élt (Jákob Egyiptomban tizenhét évig, összesen száznegyvenhét évet élt). Két hetiszakasz kezdődik az él, élet szóval, ez és a Chaje Szárá, amelyek mindkét esetben a halálra utalnak.

A Vajchi szó számértéke 34, ami Jákob életének 34 évig tartó boldog korszakára utal, tizenhét év József születése után, és tizenhét év Egyiptomban, az első időben Jákob tartotta el fiát bőségben, utolsó éveiben József tartotta el apját királyi jólétben.

Bővebben...

 

Hetiszakasz /Vajigas/

Mózes első könyvének négy utolsó hetiszakasza összefüggő történetben beszéli el József életútját, benne az egyiptomi szolgaság előzményeit. Az előző hetiszakasz során József próbára tette testvéreit, kémeknek nevezte őket, elérte, hogy magukkal hozták öccsét, Benjámint, akinek zsákjába becsempészte serlegét, így lopással vádolva magánál akarta tartani apja reménységét, fényt derítve a testvérek reakciójára.

Bővebben...

 

Hetiszakasz/Vájésev/

„És letelepedett Jákob atyja lakhelyén, Kánaán földjén”. Bölcseink kérdezik, miért csupán atyját említi az Írás? A válasz: egyedül Izsák volt az, akinek nem kellett távoli országba menni. A Midrás szerint Jákob reménykedett, miután Lábánt, Számáelt, az angyalt, akivel küzdött, majd Ézsaut, vagyis minden ellenfelét kibékítette, végre megnyugodhat, vehet földeket, építhet várost magának, ám az élet nem így alakult.

Bővebben...

 

Hetiszakasz/Vajislach/

Vajislach
„És küldött Jákob  követeket maga előtt Ézsauhoz, a testvéréhez, Széir országába, Edom földjére” Jákob több mint két évtizedes távollét után az Örökkévaló bátorításával indult haza, Kánaán irányába, két feleséggel, két ágyassal, tizenegy fiával, hatalmas nyájaival.
Követeket küldött kikémlelni Ézsau érzéseit, a malachim – küldöttek, Rási szerint igazi angyalok voltak, mert egy élő ember sem merészkedett oda, úgy rettegtek tőle.

Bővebben...

 

Adar hónap