Hetiszakasz /Semot/

A Tóra második könyvének címe, Nevek, nem árul el sokat kiemelkedő jelentőségéről. A hagyomány szerint nem is fejeződött be a teremtés az első könyvvel, hiszen a világ megalkotásának célja a zsidó nép születése, a Tóra átadása volt. Ezért nevezik az első könyvet Széfer Jecirának – az alkotás könyvének, ami nem tévesztendő össze a híres kabbalista művel, míg a másodikat Széfer Geulának, a megváltás könyvének. Rámbán pedig Atyák könyvének, a folytatást pedig a Fiak könyvének, ugyanis az atyák cselekedete meghatározó az utódok számára. Ahogy Ábrahám lement Egyiptomba, úgy utódai is levándoroltak az éhínség idején, ahogy feleségét Sárát elragadták a fáraó emberei, úgy a törzsek is fogságba estek, ahogy keserves csapások érték a fáraót Sára elrablása miatt, úgy tíz csapás sújtotta Egyiptomot, ahogy ajándékkal bocsátották útra az ősatyát, Izrael népe sem üres kézzel távozott.


A prágai Löw rabbi ezzel szemben az egyiptomi fogságot a legfontosabb eseménynek tartotta, ahogy a tüzes kemencében az ezüst különválik a salaktól, az ötvös értékes anyagot von ki belőle, úgy az egyiptomi szolgaság kínjai megedzették a zsidó népet és a kivonulás csodái megerősítették hitében.
„Ezek Izrael fiainak nevei kik jöttek Egyiptomba, Jákobbal jöttek, ki-ki házával” egyetemben, összesen hetven férfi és az asszonyok. Jákob kiemelése a misztikus magyarázat szerint a zsidóság négyes koronájára utal, amely az ősapa érdemének köszönhető: Jod=10, azaz a Tízparancsolat, Ájin =70 a Szanhedrin, a Vének tanácsának hetven tagja, Kof=100 a Szentély, a Bét=2 pedig a két kőtábla, amely a dicsőséges jövőt idézi.
Az idő múltával meghalt József, a törzsek is, az egész nemzedék, a nép pedig sokasodott, elterjedt az országban. Közben új király lépett hatalomra, aki nem ismerte József életmentő munkáját, gyanakodva, rosszakarattal nézte a zsidó nép terjeszkedését. Először csak kemény munkával sanyargatta őseinket, felépíttette a két raktárvárost, Pitomot és Ramszeszt, ám a munkától nem rettentek meg, továbbra is születtek gyerekek, a hagyomány szerint legalább hatan asszonyonként, hiszen a kivonulás idejére hatszázezren lettek. A fáraó és tanácsadói gonoszabb fegyverhez nyúltak, megparancsolták a zsidó bábáknak, öljék meg a fiúgyerekeket.
A bábák istenfélő asszonyok voltak, nem engedelmeskedtek. A Midrás elbeszéli, amikor a fáraó számon kérte rajtuk, miért nem teljesítették a parancsot, elmondták, a héber asszonyok erősek, nem kell nekik segítség. Hiszen a törzsek állatokhoz hasonlóak, Jehuda oroszlán, Dán kígyó, Isszakhár csontos szamár, Benjámin farkas. A két asszony neve az aggada szerint üzenetet hordozott: Pua Mirjámhoz kötődik: Azt súgja a szent szellem, a jövőben anyám fiat szül, aki megsegíti Izraelt, Sifra pedig Jochevedhez, aki a mondás szerint a legjavát fogja szülni. Házakat kaptak jutalmul, ez a kohaniták és a leviták intézménye.

A fáraó, akinek a csillagjósok elmondták, hamarosan megszületik a zsidó nép megmentője, ezután megparancsolta, minden fiúgyermeket öljenek a Nílusba.

„És jött egy férfi Lévi házából és elvette Lévi leányát.”

Ez a mondat adott okot, mivel köztudott, Mózes apját Ámrámnak, anyját pedig Jochevednek hívják. Rási és a Midrás elmondja, Ámrám törzsének vezetője volt, amikor meghallotta a fáraó rendeletét, elküldte feleségét, ahogy sokan mások is csatlakoztak hozzá. Ekkor Mirjám odalépett apjához és megrótta: Apám, te rosszabb döntést hoztál, mint a fáraó. Ő csak a fiúkat akarja megölni, te a lányokat is. Ö csak ezt a világot veszi el tőlük te ezt is és az eljövendőt is. Hiszen aki nem születik meg, az nem kerülhet az eljövendő világra. Ámrám magába szállt és visszavette feleségét, példáját követték a többiek is.
Mózes születését csodajelek kísérték, a Sechina fénye világított a házban és körül volt metélve születése pillanatában. Sugárzóan szép volt, anyja három hónapig rejtegette, majd szurokkal, gyantával bevont gyékénykosárba tette és a Nílus nádasába rakta. Nem messze őrködött nővére. A fáraó lánya éppen fürödni készült, amikor meglátta a síró gyereket, megszánta és hazavitte. Mirjám saját anyját ajánlotta dajkának, így a kisfiú szerettei közelében maradt a királyi házban.  Az egyiptomi hercegnő neve nem maradt fenn, ám bölcseink szerint idegenként is kiemelt helyet kapott az elkövetkező világban.
Mózes felcseperedett, látta népe szenvedését, a keserves munkában. Egyik nap látott egy felügyelőt, aki durván ütlegelte a zsidó munkást. Megütötte az egyiptomit, aki meg is halt. Elrejtette a homokba és remélte, nem akadt szemtanú. Ám amikor egy más alkalommal két verekedő izraelit akart szétválasztani, azok felrótták korábbi tettét. Menekülnie kellett, mert jelentették a fáraónak, aki halálra kereste, az ősapákhoz hasonlóan ő is a puszta felé vette útját.
A pátriárkákhoz hasonlóan ő is eljutott a sorsfordító kúthoz, ahol Midján papjának lányai éppen itatáshoz készülődtek, ám a többi pásztor elkergette őket. Mózes megvédte a lányokat,   
majd Jitró házába került, feleségül vette egyiküket, Cipporát, és legeltette apósa nyáját.
A királyi palotából a pusztába – igen nagy változás, ám bölcseink szerint a pásztorkodás az, ami gyakorlatot szerez a nép vezetésében, az Örökkévaló is így tette próbára őt.
Amikor nagyon nagy lett a baj Egyiptomban, Isten meghallgatta népe könyörgését, és megjelent Mózesnak az égő és el nem hamvadó csipkebokor látomásában és név szerint szólította. Tudtára adta, ő Ábrahám, Izsák Jákob Istene, aki nem tűri tovább Izrael szenvedését, ezért menjen el a néphez és készítse elő a kivonuláshoz ősi otthonába, és menjen a fáraóhoz is kérve engedje el a népet. Mózes nagyon is felmérte küldetése nehézségét, tudta, népe sem igazán hisz neki, és a fáraó sem akarja elengedni rabszolgáit. Kereste a kifogásokat, mit mondjon, hogy hívják az atyák Istenét? A válasz, Ehje, a Vagyok küldött. Szónoki képességek hiányára is panaszkodott, ám testvére, Áron ebben segítségére lett.
A fáraó valóban nem engedte el a népet, sőt, keményebb feltételeket adott, ezután a téglához nem adott szalmát, azt is maguknak kellett összegyűjteni, hogy ne maradjon idő a lázongásra.
A Midrás Aggadában igazi gyöngyszemet olvashatunk ehhez a történethez, amely tragikus, szenvedéssel teli, mégis rendkívüli humorral van megáldva: A fáraó fogadónapján királyok érkeztek, kincsekkel megrakodva, majd megállt az ajtóban Mózes és Áron. Itt van két öreg – jelezték a szolgák?   - Hoztak ajándékot? Nem, nincs nekik. – Akkor utoljára jöhetnek be.
Bejöttek végre, és előadták: az Örökkévaló Izrael Istene küldött, hogy engedd el a népét!
-Ki a ti Istenetek, még sohasem hallottam róla, aki még azt sem tudja, hogy ajándékot kell hozni? A Sátán istene?  A pusztítás istene? A gyehenna istene? Szidón vagy Móáb istene?
Hiába sorolom az összes démont, nem találom a ti Isteneteket.
- Ostobán beszélsz, mint a kohénról szóló történet. Volt a kohénnak egy ostoba szolgája. Amikor egyszer kiment a városból a szolga mindenütt kereste, még a temetőbe is elment. Kérdezgette az ott lévőket, nem látták az urát. –Ostoba ember, ki látott kohént a temetőben?
Fáraó, te is halott szellemek közt keresed a mi Istenünket, aki élő Isten a Világ Királya?!

 

 
WEBSHOP
Kabbala