Hetiszakasz/Vajchi/

A Tóra első könyvének utolsó hetiszakaszához érkeztünk, Vájchi és élt (Jákob Egyiptomban tizenhét évig, összesen száznegyvenhét évet élt). Két hetiszakasz kezdődik az él, élet szóval, ez és a Chaje Szárá, amelyek mindkét esetben a halálra utalnak.

A Vajchi szó számértéke 34, ami Jákob életének 34 évig tartó boldog korszakára utal, tizenhét év József születése után, és tizenhét év Egyiptomban, az első időben Jákob tartotta el fiát bőségben, utolsó éveiben József tartotta el apját királyi jólétben.

 

Jákob érezte, közeledik a vég, megeskette fiát, aki még rendelkezett megfelelő hatalommal, hogy ne Egyiptomban, hanem atyái földjén temessék el.

Jákob beteg lett, a Tórában ez az első eset, hogy valaki megbetegedik. A hagyomány szerint ő maga kérte, ne azonnal haljon meg, mint ősei, legyen még ideje az áldásra és útmutatásra, így ő lett az első, aki megbetegedett.

Rási és a Zohár is ezt a hetiszakaszt egyaránt zártnak, átvitt értelemben homályosnak nevezi, mivel a halál közeledtével a szem és a száj bezárul, a szavak ködössé válnak.

A pátriárka elérkezettnek látta az időt, hogy Lábán árulását jóvátegye, és József elorzott elsőszülöttségét visszaállítsa, hiszen mindig is Ráhelt tartotta igazi feleségének, az ő fiát az igazi elsőszülöttnek. Nem is csinált ebből titkot, ezért vette annak idején a csíkos köntöst, amely a testvérek haragját kiváltotta. Mikor József értesült apja betegségéről eljött fiaival, hogy megkapja a szülői áldást, Jákob örökbe fogadta két unokáját, Efraimot és Menassét, hogy a törzsekkel együtt nyerjék el birtokukat Izrael országából, megadva fiának az elsőszülöttnek járó kettős részt.

Ekkor születtek azok az áldások, amelyek végigkísérik mind a mai napig a zsidó népet.

„Az angyal, aki megváltott engem minden bajból, áldja meg a fiúkat” A Zóhár megkérdezi, milyen bajból mentette meg? Nem volt romlott felesége, fiai hibátlanok, mindnyájan jámborok és kiválóak. Az angyal pedig végigkíséri az embert élete során, más vélemény szerint ez a Sechina, az isteni jelenlét, amely nem hagyja el az igaz embert, amíg méltó rá. A misztikus magyarázat, Jalkut Rubeni megnevesíti az áldásban szereplő angyalt, Metatron és Szandalfon kíséri ezután a fiúkat.

Az unokák áldása sem ment a megszokott módon, József nagyobb fiát, Menassét állította apja jobbjához, Efraimot pedig a bal kezéhez, ám az ősapa megcserélte őket, jobb kezét a fiatalabb fejére tette. Fia rosszallására megindokolta döntését, Efraim is nagy néppé lesz, ám a kisebbik testvér túltesz rajta. A hagyomány szerint a két fiú a testvéri szeretet példaképei voltak, még a felcserélt áldás után is örültek egymás örömének, nem fogott rajtuk Káin szörnyű öröksége, Ézsau haragja. Ezért áldja meg nevükkel mind a mai napig a zsidó édesapa fiait minden péntek este: „Tegyen téged olyanná, mint Efraim és Menasse.

Amikor Jákob megérezte, közeleg a vég, magához gyűjtötte fiait, hogy megáldja őket és útmutatást adjon nekik. A hagyomány szerint látta, hogy a Sechina eltávozott felőle, és a felbukkanó Ábrahámhoz és Izsákhoz csatlakozott. A mai kor kutatói, akik halál közeli élményekkel foglalkoznak, gyakran leírják, hogy a felélesztettek közül többen látják szeretett hozzátartozóikat, ezt a Zohár szerzői tudták már évszázadokkal ezelőtt, korszerű eszközök nélkül is. Bölcseink azt állítják, mivel a Sechina már elmozdult Jákob feje fölül, az ősapa többé nem tudott jövendölni, így áldása csupán homályos útmutatás.

Ruben, Lea első fia elvesztette elsőszülöttségét, mert az ágyassal megszentségtelenítette apja nyoszolyáját. A Midrás hármas veszteségről beszél, az elsőszülöttséget József kapta, a királyságot Jehuda, a papi feladatot Mózes jogán Lévi. A hagyomány igyekszik megszépíteni az első fiú tettét, Ráhel halála után ő csak önkényesen áthozta az ágyas sátrából az ágyat, mert méltatlannak találta anyjával szemben, hogy az ott legyen, ám ezzel a Sechinát is megsértette, amely az ágy felett szeretett időzni. „Túlcsapongtál, mint a víz, ne légy első”.

Simon és Lévi apjuk életének egyik legnagyobb megpróbáltatását okozták: lánytestvérüket, Dinát elcsábította Sikhem királyának a fia, mire a két fivér bosszúból legyilkolta a város férfilakosságát. Ők is elvesztették a törzsek vezetésének jogát, maradt a negyedik fiú:

„Jehuda, téged magasztalnak testvéreid, kezed ellenséged nyakán, leborulnak előtted atyádnak fiai…Ifjú oroszlán Jehuda.. Nem fog távozni a kormányvessző…”

Zebulon tengerparti kereskedő, a mellette helyet kapó Jisszakhár viszont a hagyomány szerint kiváló tudós volt. A leggyengébb képességekkel rendelkező törzs a jogot szerző Dán, ahogy hava a Tévét is a hónapok közt az utolsó. „Dán kígyó az úton…, amely megmarja a ló sarkait, hogy hanyatt esik lovasa”, a Midrás Sámsonra utal, aki utolsó erejével szétfeszítette a filiszteus templom oszlopait, maga alá temetve számtalan ellenséget. Teste azonban a romok felett maradt, el tudták temetni. Itt hangzik el az a szállóigévé vált mondás, meditációs ige, amely kórházak falát is díszíti:Jesuatekha kiviti Adosem, Segítségedet remélem Örökkévaló.

Gád visszaveri a támadást, Áser gazdag, Naftali gyors szarvas. Józsefet ezúttal is megáldja az ősapa: „Atyád áldásai felülmúlták szüleim áldásait”, Benjámin, az utolsó fiú, zsákmányt osztó farkas. Jákob még egyszer kérte, atyáihoz temessék el.

József egyiptomi szokás szerint bebalzsamoztatta apja testét, majd a fáraó beleegyezésével elvitték Kánaán földjére, ahol az egyiptomi előkelőség kíséretében végső nyugalomba helyezték a Machpéla barlangban.

A temetés után a testvéreket újra elfogta a félelem, mi lesz, ha József bosszút áll rajtuk, újra bocsánatot kértek tőle. A jó testvér Isten akaratának tekintette a törzsek bűnét, és vigasztaló szavakkal megígérte, továbbra is eltartja őket.

József rövidebb ideig, száztíz évig élt Egyiptom földjén, halála előtt megeskette testvéreit, csontjait vigyék el atyái földjére.

 
WEBSHOP
Kabbala