Hetiszakasz /Beresit/

Berésit

 

Hetiszakaszunk a világ, s annak megkoronázásaként az ember teremtését tartalmazza. A legnagyobb zsidó kommentátor, Rási felteszi a kérdést, miért nem a törvényekkel kezdődik a Tóra? Miért beszéli el nekünk a világ teremtését is? A válasz: ha egyszer a népek megtámadják Izrael fiait, milyen alapon foglalták el országukat, miért űztek el más népeket, akkor el lehet mondani, az Örökkévaló teremtette az eget és a Földet, mindez az Ő tulajdona, és annak adja oda, akit méltónak talál rá.

 

Bölcseink sokat foglalkoztak az első emberrel, milyen lehetett, hogyan is keletkezett. A Talmud egy helyen említi, hogy eleinte olyan magas volt, a feje a csillagokig emelkedett. Máshol az olvasható, hogy szélessége a világ négy sarkáig terjedt, míg végre Isten lekicsinyítette, és így elnyerte végső formáját. A Midrás megemlíti, hogy a port, amelyből készült, a világ számos pontjáról szedte össze a Teremtő, fejét Izraelből, törzsét Babilonból, tagjait a föld minden részéből, hogy bárhol is lakjon, sehol se temessék a saját anyagába.

Az ember valójában mikrokozmosz, a világ kicsinyített mása, található benne hegy, domb, sós és édes víz, benne koncentrálódnak a Föld ásványai, a periódusos rendszer legtöbb eleme.

A Zóhár magyarázata szerint, amikor a Teremtő kimondta, „náásze ádám - alkossunk embert” nem csak az égi seregekhez, hanem a világ összes teremtményéhez szólt. Az Örökkévaló egybehívta az összes szárnyast, a barmokat, az erdő-mező állatait és az angyalokat, hogy mindegyikük adja oda a maga részét az erejéből, jellemző tulajdonságaiból. Így kapott erőt az oroszlántól, gyorsaságot a szarvastól, ravaszságot a kígyótól, és minden mást az összes létezőből, beleértve az angyalokat is.

Amikor az Örökkévaló odahívta az emberhez az állatokat, hogy az nevet adjon nekik, így lettek ló, szamár, kutya, galamb, megkérdezte, magadnak milyen nevet adsz? Ádám (héberül föld), mondta, hiszen földből lettem megalkotva. Engem hogyan fogsz szólítani? Adojsem, (Uram) hiszen Te vagy a Világ Ura.

Aligha lehet fogalmunk arról, milyen lehetett az első ember, ennyi jó tulajdonsággal felruházva, a teremtmények mind leborultak előtte. Különösen jó kapcsolata volt az élővilággal, hiszen ekkor még a húsfogyasztás nem volt megengedett. Egyes kommentátorok szerint Ádám nem is akart társat magának, annyira élvezte helyzetét. Ahogy a felső világokban az Örökkévaló uralkodott, a lenti rész az első ember fennhatósága alá került.

Az asszony teremtése után az első pár egy csodás kertbe került, hogy műveljék és őrizzék azt.

Egyetlen parancsolat, egyetlen könnyű micva korlátozta őket, nem szabadott enniük a középen fekvő jó és rossz tudásának fájáról.

Az asszony azonban, a jécer haráát, a gonosz indulatot jelképező kígyó tanácsára megkóstolta a tiltott gyümölcsöt, férjének is adott belőle. Büntetésük ismert: halandóvá lettek, fáradságos munkával keresik immár kenyerüket, a nő fájdalommal szüli gyermekét, a kígyó pedig átkozott csúszómászóvá lett. Bölcseink nem nyugodtak bele abba a magyarázatba, hogy a jó és rossz tudásának fájáról származó termés a halhatatlanság elvesztésével és ennyi szörnyű büntetéssel járt volna, ezért kapcsolatot kerestek a Szináj hegyi kinyilatkozás, majd az aranyborjú bűne és a megtorlás között. Úgy látták, ahogy a hagyomány sugallja, Ádám hitehagyott eretnek lett, aki elhitte a kígyónak, hogy az Örökkévaló vetélytársat lát benne, azért nem szabadott enni a tiltott gyümölcsből, mert az tette a Teremtőt Istenné, Ő is arról a fáról evett… Elhitte, hogy a világ öröktől való, kételkedett a teremtésben.

Hasonló történet a Szináj hegyi kinyilatkoztatás, az Örökkévaló halhatatlanná akarta tenni Izrael népét, amely Mózes távollétében aranyborjút készített, és idegen isteneknek áldozott.

A Talmud Avoda zara traktátusa szerint a bűn elkövetése után, késő ősszel a nap egyre kevesebbet világított, egyre korábban sötétedett, és később virradt. Az első ember kétségbeesett, hogy ez miatta van, büntetésből elsötétedik a világ. Megtért, és áldozatul egy különleges állatot hozott, a legendás egyszarvút, amelynek egyetlen szarva az Örökkévaló egységére utal.

A Bibliában táhásként szereplő, feltehetőleg egyszarvú, hatalmas teremtmény a pusztai Szentély megépítésénél szerepel, az állat bőrét kárpitnak használták fel ott.

Ben Is Chaj bagdadi kabbalista halacháról (vallási törvények) szóló kommentárjában megemlíti, hogy az elő emberpár ruházata isteni fényár volt, amit a csupasz-ravasz (ugyanaz a szó!) kígyó megirigyelt. Azért vette rá őket az isteni törvény áthágására, hogy ragyogásukat elveszítsék. El is érte, az Örökkévaló bőrből készített ruházatot az embernek és feleségének, azaz a fényruhát (or aleffal) bőrre (or ajinnal) cserélte, ez lett a mi bőrünk. Ben Is Chaj rámutat, hogy a bőr (276) és a fény(207) számértéke közötti különbség 69, amely a fájdalom (jagon) számértéke is.

A fájdalom a Tikun Olámmal – a világ megjavításával egyszer majd eltűnik, úgy legyen ámen, de addig is a cicit és a talit használata visszahoz egy keveset az isteni fényből, ahogy a Zohár tanítja.

A hagyomány szerint a teremtés után nem volt az emberben gonosz indulat, jécer hárá, ez külső hatásra, a kígyó meghallgatásával szabadult fel. Rámbám, Majmonidész azt tanítja, hogy a gyümölcs megkóstolásával alakult ki a számítás az emberben, a mi hasznom van belőle? felismerése, hiszen addig önzetlenség volt a földön, ahogy a Nap sem kérdezte, mi haszna van abból, hogy reggel felkel, végigjárja pályáját, majd este nyugovóra tér, beragyogva a világot. A számítás az önzés és igen sok más rossz dolog forrása.

Bölcseink tanítják, ahogy amíg az első ember jécer hárá, gonosz indulat nélkül született, később ez megváltozott, s a rossz az ember veleszületett tulajdonsága lett, míg a jó csak külső hatásra, neveléssel, tanulással kerül az emberbe. Ezért olyan mérhetetlen a szülők és a tanítók felelőssége.

 

 
WEBSHOP
Kabbala