Hetiszakasz /Jitro/

JITRÓ

„Mert Én, az Örökkévaló, a te Istened buzgó Isten vagyok, aki számon kéri az atyák vétkét gyermekeiken, harmad- és negyedíziglen, azoktól, akik engem gyűlölnek. Ám szeretetet gyakorlok ezred íziglen azokon, akik szeretnek engem, és megőrzik parancsolataimat” (Mózes II. könyve, 20. fejezet 5-6. vers). Soros tórai szakaszunk és abban a Tízparancsolat legtöbbet vitatott igéje az imént idézett mondat. Az úgymond „bosszúálló Isten” ( a héber eredetiben Él kaná, valójában buzgó Isten) kifejezésé helyes értelmezésével könyvtárnyi irodalom foglalkozik. A bosszúállás héber gyöke ugyanis  az N-Q-M, míg az itt előforduló kaná (= buzgó, féltékeny, szigorú) szó a QOF-NUN-ALEF gyökre vezethető vissza. Az ebből képzett főnév (kin’á) sem bosszúállást, hanem szigort, vagy féltékenységet jelent, ahogyan az Énekek éneke híres mondatában is: „Erős, mint a halál a szerelem, kemény, mint a sír, a féltékenység, lángjai tűznek lángjai, isteni láng” (Énekek éneke 9. fejezet 6. vers).


Hasonlóan vitás a soros heti szakasz, illetve a Tízparancsolat fenti mondatában szereplő ige fordítása is. Vannak, akik „megbüntetem” szavával ültetik át (mint a kétnyelvű héber-magyar Biblia), mások éppen elmosva a szó élét, és „felidéz”, „emlékez” értelemben fordítják. Így tesz az úgynevezett Hertz Biblia (Mózes öt könyve és a haftarák, Bp., 1940. II. kötet, 215. old.) magyar fordítása is: „megemlékezem”. A Bibliatanács, sőt az IMIT fordítása a hagyományos bibliafordításokat követi. A „megbüntet” szó azonban héberül maanis stb., és nem a fenti. Ha így volna, abból egészen más következne, mint ami a Szentírás eredeti gondolata. Éppen ezért nagyon vigyáznunk kell a Biblia szavainak pontos megértésére.
A Tízparancsolat eredeti szövegében ugyanis a héber P-Q-D gyök szerepel, ami „számon tart”, „számon kér” jelentéssel bír. Ebből a gyökből származik a modern héber pakid (= hivatalnok, tisztviselő) szava is. Isten tehát — jó és rossz értelemben egyaránt — számon tartja, számon kéri a szülők cselekedeteit a leszármazottakon.
A mondat második fele is sok problémát vethet föl. „Számon kérem az atyák vétkét gyermekeiken” (Mózes II. könyve, 20. fejezet 5. vers). Vigyázzunk azonban: az idézet így pontatlan és valóban félreérthető! Nem szabad megfeledkeznünk ugyanis a vers folytatásáról sem, ami így hangzik: „akik engem gyűlölnek”! Tehát, a Tízparancsolat értelmében csak akkor öröklődik a bűntett, ha a gyermekek maguk is gyűlölik Istent, ha viszont az utódok megjavulnak, ha nem követik szüleik rossz példáját, Isten nem kéri számon rajtuk az ősök tetteit. Persze, a szülőnek mindenképp felelőssége van gyermekeivel szemben, mert nagyon nehéz megszabadulni a rossz szülői példa hatása alól. Nem véletlen, hogy másutt maga Mózes jelenti ki: "Az apák ne lakoljanak halállal gyermekeik miatt, s a gyermekek sem az apák miatt” (Mózes V. könyve, 24. fejezet 16. vers).
Noha a Szentírás szövege egyértelmű, az ókori zsidóságban kialakult egy olyan szólásmondás, amellyel szemben a prófétáknak is fel kellett lépniük. „Milyen dolog, hogy ezt a szállóigét mondjátok Izrael földjén, így szólván: Az apák ettek egrest, és a fiak foga vásott meg bele?” (Ezékiel könyve, 18. fejezet 2. vers). Az sem véletlen, hogy Jeremiás úgy véli, mindenki a maga bűnéért vállaljon felelősséget. „Abban az időben nem mondják majd többé: az apák ettek egrest, és a fiak foga vásott el bele. Sőt, inkább mindenki a maga gonoszságáért haljon meg; minden embernek, aki megeszi az egrest, a tulajdon foga vásik el bele” (Jeremiás könyve, 31. fejezet 29-30. vers).
Mindenképp érdemes alaposan megvizsgálnunk a Szentírás eredeti szövegét. A Tízparancsolatban ugyanis ezt olvassuk: „Számon kérem az atyák vétkét fiaikon harmad- és negyedíziglen”, ám fel kell hívnunk a figyelmet arra is, hogy az eredeti szöveg így zárul: „azokon, akik (maguk is) gyűlölnek engem” (héberül leszon’áj). Egyszóval, Isten csak akkor kéri számon a szülök, a felmenő ősök rossz tetteit, ha a gyermek maga is követi azokat. Ha viszont változtat cselekedetén, nem öröklődik a bűn. A jótett viszont „ezred íziglen” öröklődhet, de ez is csak akkor, ha a gyermek maga is folytatja azt az életutat, amelyet odahaza, szülei életében megtapasztalt. Ezért folytatódik a szöveg ebben az esetben is így: leohaváj ulesomré micvotáj (= „akik szeretnek engem, és megőrzik parancsolataimat”). Vagyis, ha a gyermekek rossz útra tévednének, a jótett jutalma nem feltétlenül öröklődik az ő esetükben.
Az ige tehát elsősorban a szülőkhöz szól. Isten nem „bosszúálló”, de számon tartja, és számon is kéri a bűnöket. A Tízparancsolat valódi figyelmeztetést jelent a szülők számára: vigyázzatok cselekedeteitekre, mert a gyermekeitek a ti gonoszságotokat látva, maguk is így nevelkednek, és minden bizonnyal a rossz példát követik majd, s így a ti bűneiteket és bűnhődéseteket is örökölhetik, hiszen csak nagy nehezen tudnak majd szabadulni a ti vétkeitek hatása alól. Tehát valóban „mindenki a maga bűnéért felel”, de arra is gondoljon a bűnös, hogy leszármazottai „harmad- és negyedíziglen” érezni fogják azok utóhatását. A jótett és a szeretet utóhatása viszont még ennél is tovább, ezred íziglen is átöröklődhet az utódok életére.

 
WEBSHOP
Kabbala