Hetiszakasz /Váéra/

VAÉRÁ

„Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Mindenható Istenként jelentem meg, ám JHVH nevemmel nem váltam ismertté számukra” — így nyilatkozik meg soros heti szakaszunk elején Isten Mózes előtt, amikor az egyiptomi szolgaságból való kiszabadítás történelmi feladatával bízza meg őt. Ahhoz azonban, hogy ennek a híres mondatnak a jelentését feltárjuk, a négy héber betű magyarázatát is meg kell lelnünk. Az itt szereplő négybetűs istennév (görög eredetű tudományos szóval a tetragrammaton) értelmezése, noha szinte könyvtárnyi irodalma van, a kabbalában és a bibliatudományban egyaránt számos eltérő véleményt váltott ki, és azt mindmáig a legnagyobb titok övezi. Nem véletlen, hogy a korai görög fordítás, a Septuaginta megtartotta eredeti alakját, csupán betűit írta át, ahogyan azt az imént mi is tettük.


Isten — a Bibliából tudjuk — az ősapáknak ígérte a későbbi Izrael országát, s ők töretlenül bíztak ebben az ígéretben, noha ők maguk egy talpalatnyi földet sem birtokoltak belőle. (Ábrahámnak még felesége sírhelyét is kemény pénzen kellett megvásárolnia.) Az ígéretet több száz év múltán, Mózes valósíthatta volna meg, ő azonban csalódottságának adott hangot, s erre szól válaszként az általunk idézett mondat. A JHVH egy olyan új fogalmat fejez ki, amely éppen ekkor keletkezett, s amelyben nem részesülhettek a bibliai ősapák: a történelmi ígéretet megvalósító, irgalmas és jóságos, az emberi történelmen uralkodó Örökkévaló fogalmát. 
Az új fogalomhoz azonban szó is kellett, amely eladdig ismeretlen volt a héber szótárban. (Voltaképpen mindmáig hiányzik a héber nyelvben az örökkévaló szava. A Biblia általában az olám = világ, ritkábban a necah = győzelem szavát használja eben az értelemben.) Ezért mesterségesen alkották meg ezt az új szót Istenre. Három szót írtak egymás alá, s ezek betűit összevonták. (Mi ezt fonetikus átírásban tesszük.)

HJH = volt (ejtsd: hajá)
HVH = van (ejtsd: hove)
JHJH = lesz (ejtsd: jije)
Összevonva:                    JHVH = Örökkévaló.
Csakhogy ezt az utóbbi szót nem lehet kimondani! (Voltaképpen innen ered, hogy a végtelen és láthatatlan Isten neve is kimondhatatlan!) Helyette legtöbbször egy másik, ugyancsak Istenre vonatkozó szót használunk: ADONÁJ, jelentése: Uram. (Ortodox zsidók még ezt sem mondják ki fölöslegesen, helyette inkább így szólnak: HASÉM = a Név, vagy egyszerűen összevonják a két szót: ADOSEM.)
Miután mintegy két évezreden át héberül csak mássalhangzókat írtak, az 1. évezred végén létrejött a magánhangzó-jelölés, a „pontozás”. Ekkor a négy héber betű köré a kiejtendő szó magánhangzó-jeleit rajzolták, hogy mindenki tudja, Adonájt kell olvasnia. Ám egyes teológusok ezt nem tudták, és egybeolvasták az Örökkévaló mássalhangzóit, az Uram héber szavának magánhangzóival, s így jött létre a vallásos zsidó által soha nem használt, értelmetlen JEHOVA elnevezés. Ez éppolyan tévedés, mintha a magyarban az Isten szó mássalhangzóit összekevernénk az Uram magánhangzóival, valahogy így: SuTaN. Ilyen értelmetlen sutaság a fent említett téves olvasat.
A bibliakutatók egy része a négy betűt JAHVE olvasattal látják el, úgy vélik, ez lett volna az eredeti kiejtés. Csakhogy ez a héberben a létige műveltető alakjának jövő ideje! Tehát így kellene fordítani: aki léteztetni fog. Ennek azonban nem sok értelme van.
Az Örökkévaló Istent jelölő négy héber betű a Bibliában mindig a szeretet Istenére, a történelem gondviselő Urára utal. A kabbala, a zsidó misztika még egy további utalást lát benne: jod (= a mennybéli Isten) hé (= jelen van), váv (= az Általa teremtett és itányított világban) hé (= jelen van).
Isten tehát arra figyelmeztette Mózest, hogy higgyen a történelmi ígéretben, amelyet hajdan őseinek tett, hogy nekik (pontosabban utódaiknak adja a Szentföldet, s ennek érdekében ki fogja szabadítani őket Egyiptom rabságából.

 

 
WEBSHOP
Kabbala