Hetiszakasz /Vajace/

VAJÉCÉ

 

Jól ismert történettel kezdődik soros heti szakaszunk. A fivére bosszúja elől menekülő Jákob fáradtan érkezik meg egy helyre (a zsidó hagyomány szerint Jeruzsálem sziklájához, amelyre később a Szentély épült), és a puszta kövekre hajtva fejét álmában létra szövődik, azon angyalokat lát, s a létra csúcsáról maga Isten szól hozzá, biztatva a bizonytalan sorsú, kitaszított fiatalembert.
Jákob történetében, pontosabban az álmában szőtt létrán („Jákob lajtorjáján”) felbukkanó lények, Isten angyalai sokat foglalkoztatták a bibliamagyarázókat. Álmában Jákob égig érő létrát lát, azon „angyalok járnak fel és alá” (Mózes I. könyve, 28 fejezet 12. vers). A hagyományos zsidó magyarázat joggal veti fel a kérdést, miért éppen ebben a sorrendben („fel és alá”) vonulnak az angyalok, hiszen ha az égből jönnének, mint sokan hinnénk, a sorrend fordított volna a Szentírásban?


Mielőtt azonban erre a kérdésre válaszolnánk, meg kell vizsgálnunk, mit is ért a Biblia „angyal” alatt? Az angyal szó görög eredetű, ám az angelosz valójában a héber, malakh (= küldött) tükörfordítása. Ő az, aki Isten akaratát teljesíti a földön, ezért a Biblia gyakran Isten küldötteként (malakh Elohim), vagy „az Örökkévaló küldötte”-ként (a héber eredetiben malakh Adonáj) említi. A nagy zsidó gondolkodók (Gersonides, S. D. Luzzatto és mások) úgy vélték, hogy az angyalok természetfeletti vagy valóságos lények, akik Istennek egy bizonyos küldetését teljesítik. Így voltaképpen bármely ember lehet angyal, ha Isten kiválasztja őt. Azt a férfit például, aki a testvéreit kereső Józsefet a mezőn útba igazította, a bibliamagyarázók egy része angyalnak véli, noha erről minden bizonnyal ő maga semmit sem tudott…
Olykor a papokat és a prófétákat is angyaloknak nevezi a Szentírás, így Maleákhi próféta (magyarosan Malakiás, az író-próféták közül sorban az utolsó) nem véletlenül vette fel ezt a nevet (jelentése: „az én angyalom”). „A pap szavai ― olvassuk könyvében ― megőrzik a tudást, ajkáról tanítást várnak, mert a seregek Urának angyala (= küldötte) ő”  (Maleákhi könyve, 2. fejezet 7. vers). Olykor egyszerű embereket is ezzel a szóval illet a héber Biblia, hiszen a „malakh” eredeti jelentése: követ, küldött. Így például azt olvassuk, hogy „Jákob követeket (malakhim) küldött Ézsau testvéréhez maga előtt” (Mózes I. könyve, 32. fejezet 4. vers).
„Az Örökkévaló angyala ott táborozik tisztelői körül, hogy megszabadítsa őket” (Zsoltárok könyve, 34. fejezet 8. vers). Ez azt jelenti, hogy a Mindenható folyamatosan vigyáz rájuk, és küldötte („angyala”) minduntalan mellettük áll. A következő zsoltár viszont a gonoszok pusztulását köti az angyali jelenléthez: „Olyanok legyenek, mint pelyva a szélben, melyet az Örökkévaló angyala támaszt” (uo., 35. fejezet 5. vers). Itt az „angyal” minden bizonnyal a természet erőit jelképezi, amelyek mind Isten hatalmától, akaratától függnek. A középkor legnagyobb zsidó gondolkodója, Maimonides ugyanis úgy véli, a természet erői is gyakorta Isten angyalaiként kerülnek megemlítésre a Biblia szövegeiben.
Az angyalok tehát nem feltétlenül égi lények, hanem azok a személyek, vagy természeti és más földi erők, energiák (ám mindenképpen „Isten küldöttei”), akiket, vagy amiket Isten Jákob mellé rendelt, védelméül és megsegítésére. A hagyományos zsidó bibliamagyarázók válaszul azt hangsúlyozzák, hogy ezek az angyalok Jákob álmában azért járnak „fel és alá”, mert akik addig Jákobot kísérték és védelmezték, ott (mint valami határ mezsgyéjén) eltávoznak, és mások léptek a helyükbe…
A fentiekkel összefügghet az a Bibliából egyértelműen kitetsző gyakorlat, hogy egy-egy angyal (vagy angyalcsoport) csak egyetlen feladatot teljesít, majd végleg eltűnik. Tehát akik eladdig, a családi otthonban, Ézsau haragjától tartották távol Jákobot, most eltávoztak, s akiket egy újabb feladat céljára rendelt Isten, vagyis Jákob védelmezésére az idegenben, most, a létrás álom alkalmával jelentek meg az ősapa mellett. Nem véletlen, hogy az ősapa ezekre az angyalokra gondol, amikor később, utódait meg akarja áldani: „Az angyal, aki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e fiatalokat, viseljék az én nevemet és őseim, Ábrahám és Izsák nevét, és mint halak, szaporodjanak a földön” (uo., 48. fejezet 16. vers). Ezt az utóbbi bibliai verset a vallásos zsidó minden este, lefekvés előtt elismétli.

 

 
WEBSHOP
Kabbala