Hetiszakasz /Toldot/

TOLDOT

 

Heti szakaszunk Jákob és Ézsau születésével kezdődik. Az ellentétes természetű testvérpár már anyjuk méhében is civakodott egymással. Rebeka (héberül Rivka) kérdésére Isten szava ad választ: „Két nép van a méhedben, belsődből két nemzet válik szét, egyik nép erősebb lesz a másiknál, s az idősebb szolgálja majd a fiatalabbat” (Mózes I. könyve, 25. fejezet 23. vers).


Mint tudjuk, az idősebb testvér, Ézsau vadászszenvedélyének hódol, Jákob, a fiatalabb inkább „sátrakban lakozó”. Nem véletlen, hogy az édesanya őt pártolja, míg az apa, Izsák kedvence a durvább fivér lett. Amíg Ézsau fizikai erejére, ösztöneire hagyatkozik, Jákob az eszével, furfangos természetével próbál érvényesülni. Így szerzi meg (egy tál lencséért) az elsőszülöttség jogát, majd később (az idős, vak édesapát megtévesztve) az atyai áldást is.
A bibliai korban, a zsidóság körében az elsőszülöttség (héberül bekhorá) két nagyon fontos előjoggal járt. Az egyik az örökség kérdése volt: az elsőszülött (bekhor) ugyanis az apai örökségből kétszeres részt örökölt. Amikor Jákob egy tál lencséért megvette Ézsautól az elsőszülöttséget, voltaképpen a majdani örökség egyharmada helyett kétharmadhoz jutott. Ha az elsőszülött történetesen lány volt, a következő fiú már nem bírt előjoggal, s az örökséget természetes módon osztották szét a fiúk között. (A lányok nem örököltek, értük a vőlegénynek még fizetnie is kellett.) Ezért mondja a Talmud: „Ha lány (születik) elsőként, jó jel az a fiúk számára”.
Az elsőszülött fiú másik, talán az előzőnél még jelentősebb előjoga „az apai áldás” folytatása volt. Ő nyerte el ugyanis az apa áldását, és ezzel azt a jogot, hogy az apa halála után a család vezetője, szellemi-vallási irányítója légyen. A Bibliából tudjuk, hogy Jákob ezt is megszerezte bátyja elől, s hogy Izsák miután tévedésből őt áldja meg, kénytelen Ézsaunak ezért azt mondani, nincs másik áldása. Az idősebb fiú hiába kérleli őt: „Csak egy áldásod van? Áldj meg engem is, apám!” (ugyanott, 27. fejezet 38. vers). Kárpótlásul Izsák „pótáldásában” azt kívánja, hogy idővel szűnjön majd meg a Jákob által orvul megszerzett hegemónia Ézsau és népe fölött.
Az apai áldás megszerzésében az édesanya, Rebeka segít Jákobnak: Ézsau ruháit adja rá, karját kecskeszőrrel borítja be, ha a megvakult apa megérintené, vagy megszagolná, az idősebb, szőrös testvérnek vélhesse őt. S valóban, így is történik: Izsák tévedésből neki juttatja a család vezetését biztosító jogot. Mielőtt azonban kimondaná az áldást, így szól: „A hang Jákob hangja, de a kéz Ézsau keze S nem ismerte fel, mert a keze olyan szőrös volt, mint Ézsau keze, és megáldotta őt. Így szólt: Te vagy ez fiam, Ézsau? S ő így válaszolt: igen. Majd így szólt (Izsák): Lépj közelebb, hadd érintselek meg, fiam. Mihelyt odalépett, megcsókolta, megérezte ruhájának illatát, és megáldotta őt” (ugyanott, 27. fejezet, 22-27. vers).
„A hang Jákob hangja, de a kéz Ézsau keze” ― gyakorta szokás ezt a mondatot, mondhatni szállóigeként idézni, elsősorban a művészetek területére. Míg zsidó testvéreink ugyanis leginkább a hang művészetében (zenében, irodalomban és előadó-művészetben) jeleskedtek, addig a képzőművészet fizikai ágaiban (a szobrászatban és az építészetben) ritkábban tűntek ki sajátos tehetségükkel.
„A hang Jákob hangja, de a kéz Ézsau keze” ― a bibliai verset más tekintetben, sokkal szélesebb értelemben is igaznak találhatjuk. Ez a mondás ugyanis jól jellemzi a zsidóság és más népek különös, a történelem által sajnálatos módon bizonyított kapcsolatát. Amíg számos nép a legtöbbször erőszakosan, durva eszközökkel, kezének erejével támadt a zsidóságra, addig mi hangunkkal, imádsággal és tanításainkkal fordultunk feléjük. Csak remélhetjük (és hitünk e tekintetben töretlen maradt), hogy Ézsau keze végre ellankad, s hogy Jákob hangja meghallgatásra talál majd...

 

 
WEBSHOP
Kabbala