Hetiszakasz /Vzot Habrakhá/

VZOT HABRAKHÁ

 

„Nem támadt többé Izraelben olyan próféta, mint Mózes, akit ismert volna az Örökkévaló színről színre. Mindazokkal a jelekkel és csodatettekkel, amelyekkel őt az Örökkévaló küldte, hogy véghez vigye azokat Egyiptom országán, a fáraón, minden szolgáján és egész földjén, mindezt hatalmas erővel és nagy félelmetességgel, ahogyan azt Mózes megvalósította egész Izrael szeme láttára” (Mózes V. könyve, 34. fejezet 10-12. vers). Mózes öt könyve utolsó heti szakaszának és az egész Tórának a legvégén olvassuk ezeket a gyakorta idézett szavakat, amelyek az első és legnagyobb zsidó próféta érdemeit fogalmazzák meg.
Ezt az utolsó heti szakaszt valójában nem is a szokásos szombat délelőtti felolvasások közé iktatták a zsidó imarendben, hanem arra egy külön ünnepi alkalommal, az őszi nagyünnepek és a sátrak ünnepének legvégén, szimhát Torá, vagyis a Tóra örömünnepén kerül sor, amikor befejezzük és azonnal újra is kezdjük a szent bibliai könyv olvasását. Így pontosan egy esztendeig tart a heti szakaszokra (héber szóval szidrákra) bontott Tóra-könyv zsinagógai felolvasása, ám ilyenkor mindig újra kezdjük azt, hiszen a komoly hívő mindig talál benne valami újat, ami lelkét felfrissíti, ami isteni üzenetet, hitet és tanítást nyújt számára a mindennapi életben. Ahogy a régiek mondták hajdan: „forgasd csak, forgasd, mert minden benne van”…


A mózesi életmű nem csupán örökbecsű tanításaival és vallási-erkölcsi, sőt társadalmi parancsolataival szól hozzánk, akár a mai kor emberéhez, de a próféta személyes példamutatásával is. Mózes sem volt ugyanis teljesen hibátlan, mint ahogy egyetlen ember sem lehet tökéletes, de minden igyekezetével arra törekedett, hogy megfeleljen Isten elvárásainak, s ezt hagyta reánk, kései utódaira. A hagyomány Mózes három bűnét sorolja fel (ráütött a sziklára, összetörte a kőtáblákat és kémeket küldött), amiért végül maga sem juthatott be az Ígéret földjére, s csak halála előtt, a Nébó hegy csúcsáról láthatta meg álmai országát. Sőt, a Bibliából egyéb hibáiról is tudunk: megölte az egyiptomi rabszolgahajcsárt, kapcsolatot tartott egy etiópiai szolgálólánnyal stb. Isten végül mégis olybá tekintette, mintha a Tóra valamennyi tiltását megőrizte volna.
Ezt az állítást a kabbala így bizonyítja: Mózes héber nevének (MEM-SIN-HÉ) betű-számértéke 345, ami hússzal kevesebb, mint a tórai tilalmak száma. Ám a Tóra legvégén, és egyedül csak itt, neve előtt egy hasonlító KÁF betű áll (K’MOSE = „mint Mózes”), amelynek számértéke éppen 20! Vagyis a Mindenható úgy tekintette, hogy végül mégis kiérdemelte a tökéletes elismertetést.
Hadd mondjunk el befejezésül egy idevágó régi talmudi történetet: A jemeni király sokat hallott Mózes csodatetteiről, és rendkívüli módon felkeltette érdeklődését. Elküldte festőművészét, készítsen róla titokban képet, és hozza el neki. Azután odaadta azt a varázslójának (mai szóval azt mondanánk, pszichológusának), mondja meg, milyen ember az, aki a képen látható? A varázsló úgy vélte, agresszív, kellemetlen, rosszindulatú valakit ábrázol a festmény.
A király nem értette a dolgot, még kíváncsibb lett Mózesre, végül háza népével felkerekedett, és meglátogatta őt. Amikor már összebarátkoztak, megkérdezte Mózest: „Nem tudom, hogy a festőm készített rossz képet, vagy a varázslóm tévedett, de én egészen más embernek ismertelek meg, mint amilyenről a szolgám beszélt!”
Mózes azonban így válaszolt: „Nem úgy van! A művész jó képet festett, és a varázsló is igazat mondott. Én tényleg ilyen ember vagyok, csakhogy én nem akarok olyan lenni”…

 

 
WEBSHOP
Kabbala