Hetiszakasz /Kitécé/

KI TÉCÉ

 

„Ne kösd be az ökör száját, amikor nyomtat!” (Mózes V. könyve, 25. fejezet 4. vers). Soros heti szakaszunkban, a mózesi törvények újabb csoportjában olvassuk ezt a bibliai előírást. A régi talmudi bölcsek a Szentírásból azt következtették, hogy az embernek szabad az állatokat dolgoztatnia, ám ugyanakkor szigorú törvény szólt az igavonó állatok védelméről, és általában az állatvédelemről. Ezért volt tilos a nyomtató ökör száját bekötni: ha már munkát végez az állat, hadd egyék is belőle. Más népek és kultúrák körében a nyomtató ló vagy ökör szájának bekötése megszokott, bevett gyakorlat volt, s noha a bibliai előírás teljesen egyértelmű és félreérthetetlen, sajnos, még ma is előfordul ez a régi, kegyetlen szokás.


A bibliai parancs természetesen minden más tekintetben is fontos lehet: a régi zsidó (jiddis) közmondás gyakorta idézi ezt az iparban és a kereskedelemben dolgozó munkatársak vonatkozásában is. (Zárójelben megjegyezzük, hogy ezt a valójában állatvédelmi törvényt a bibliai hagyomány mindig az emberekre is, konkrétan az arató munkásokra is értelmezte. Az állat kímélése az ókor végi Izraelben már általánosan elismert, élő gyakorlatnak számított.
Számos más hasonló törvényt is találunk Mózes rendelkezései között, amelyek mind az állatok kímélését, védelmét szolgálták. Jellemző, hogy az igavonó állatok említése még a Tízparancsolatba is bekerült: szombat napján nem csupán az embereknek, de az állatoknak is pihenniük kellett („Ne végezz semmiféle munkát, se Te, se fiad-lányos, se szolgád-szolgálólányod, se ökröd-szamarad”, Mózes V. könyve, 5. fejezet 14. vers). Idézhetünk még számos további példát. Így tilos volt bekötni a nyomtató ló szemét is, amit abban a korban az igavonó állat megtévesztésére gyakoroltak. Az állatot ugyanis ennél a munkafázisnál körbe-körbe hajtották, és szemének bekötésével meg akarták téveszteni a jószágot, hadd higgye, hogy valamilyen cél irányába halad előre… Az effajta cselekedetet azonban a bibliai gondolkodásmód nem tartotta megengedhetőnek. Gondoljunk csak összehasonlításképpen egy sajnálatos, manapság elfogadott szituációra: vessük csak egybe ezt az ókori zsidó mentalitást a mai baromfi-nagyüzemek elképesztően kegyetlen gyakorlatával…
A Biblia korában, a Szentírás szellemében nem engedték meg azt sem, soros heti szakaszunk egy másik törvénye szerint, hogy az ökröt és a szamarat egyazon járomba fogják, mivel ebben az esetben a gyengébb állat képtelen lenne megfelelő módon követni az erősebb iramát. „Ne szánts ökörrel és szamárral együtt” (Mózes V. könyv, 22. fejezet 10. vers). Természetesen, ezt a bibliai passzust is lehet átvitt értelemben, akár az emberekre is érteni, ám elsődleges szempontja mindenképpen állat- és természetvédelmi megfontolás volt.
Az elkóborolt jószágot mindig vissza kellett szolgáltatni eredeti tulajdonosának: „Ne nézd el, ha felebarátod ökre vagy juha eltévelyeg, s ne fordulj el tőlük, hanem bizony tereld vissza azokat felebarátodhoz. Ha pedig nincs közel hozzád a felebarátod, vagy nem ismered őt: vidd be az állatot a saját házadba, és legyen nálad, amíg a felebarátod megkeresi azt, és akkor add vissza neki” (Mózes V. könyve, 22. fejezet 1-2. vers).
A fenti törvényt még akkor is gyakorolni kellett, ha a megtaláló történetesen az illető tulajdonossal ellenséges viszonyban állt: „Ha megtalálod ellenséged eltévedt ökrét vagy szamarát: hajtsd vissza néki” (Mózes II. könyve, 23. fejezet 4. vers). Ennek a törvénynek nem csupán gazdasági oka lehetett, hanem mivel az állatok ― jól ismert tulajdonságuk alapján ― erős szálakkal kötődnek megszokott gazdájukhoz, ezért arra is ügyeltek, hogy ezeket a szálakat fenn is tartsák: „Az ökör jól ismeri gazdáját, és a szamár is az ő urának jászlát” (Jesája könyve, 1. fejezet ?? vers).
A bibliai törvénykezésben külön szabály szól arról, hogy a sebesült vagy szerencsétlenül járt állaton minden embernek kötelessége segíteni. „Ha látod, hogy a te felebarátod szamara vagy ökre az úton eldőlve fekszik, ne fordulj el azoktól, hanem vele együtt emeld fel azokat.” (Mózes V. könyve, 22. fejezet 4. vers). Ezt a szabályt sajnos még napjainkban sem minden ember gyakorolja! Sajnálatos módon, manapság igen gyakran lehet látni elhagyott, olykor súlyosan sebesült, vagy éppenséggel egykori gazdáik által kivetett kóborló kutyákat és más állatokat…
A nehéz helyzetbe került állaton még akkor is kötelessége az embernek ― ugyancsak egy külön bibliai parancs szerint ― segíteni, ha történetesen annak gazdájával az ember nincs éppen baráti viszonyban: „Ha látod, hogy annak a szamara, a ki téged gyűlöl, a teher alatt fekszik, vigyázz, rajta ne hagyd; oldd el a terhet vele együtt” (Mózes II. könyve, 23. fejezet 5. vers). Az sem megengedett, hogy a gyűlölködő egyénnel szemben ne nyújtson kellő segítséget az ember, de a szenvedő állat esetén egyenesen kötelessé tesz bennünket a Szentírás erre a jócselekedetre. Elvégre az állat vajmi kevéssé tehet a mi emberi indulatainkról, kicsinyes gyűlölködéseinkről…

 

 
WEBSHOP
Kabbala