2010. február 21.

Zájin Ádár

 

A tél végén, egy héttel a legnagyobb zsidó örömünnepet, a purimot megelőzően még egy kisebb örömünnepet is tartunk, Zájin Ádárt, vagyis ádár hónap hetedikét. Mivel erre az egyébként a hónapok sorában utolsó zsinagógai hónapra több örömünnepünk is esik, a hónap beköszöntésekor egy táblát szokás kiakasztani a zsidó otthonok falára, amelyen héberül ez áll: misenichnász ádár, marbim beszimchá — „Mihelyt beköszönt ádár, meg kell sokasítani az örömöt”. Különös népszokás ez: hol találunk még egy olyan népet, olyan vallási közösséget, amelyet külön fel kéne szólítani a vidámságra?…

Az úgynevezett ádár-táblára — a fenti felirat mellé — két halat szokás rajzolni. Egyrészt azért, mert az állatövi jegyek között (a horoszkópban) ádár a Halak jegyében áll, másrészt azért kettőt, mert a zsinagógai szökőévben (s az idén is ilyen esztendőnk van) két ádárt is tartunk. (A zodiákus jeleket megtaláljuk többek között a híres ókori Bét Alfa-i /észak-izraeli/ zsinagóga mozaikpadlóján is.) Az ünnepeket és az évfordulókat ilyenkor többnyire ebben a második ádárban tarjuk, ezért most szokatlanul későre esnek ünnepeink.

Zájin Ádár, ádár hónap hetedike Mózes születésének és halálának évfordulója. Ezt onnan tudjuk, hogy a „nagy tanítómester” halálának pontos napját kiszámíthatjuk a Biblia (Mózes IV. és V. könyve) alapján, márpedig ő azt mondja közvetlenül halála előtt: „százhúsz éves vagyok ma” — ha ezt szószerint vesszük, úgy kell értenünk, hogy ugyanezen a napon született is.

A legenda szerint Hámán, a gonosz perzsa miniszter azért sorsolta ki a zsidók elpusztítására szánt napot éppen ádár hónapjára, mert úgy tudta, ebben a hónapban halt meg Mózes. Csak éppen arról feledkezett meg, hogy ugyanebben a hónapban született is a zsidóság nagy tanítója. S valóban, mi ezt a napot nem gyásznapként üljük meg, hanem örömünnepként, s éppen ezért így (a logikával ellentétes módon) szokás mondani: „ez Mózes halálának és születésének évfordulója”…

Nálunk ilyenkor tartják a Chevra Kadisa (a Szentegylet) éves összejövetelét, s ilyenkor megemlékezünk az elmúlt esztendő során elhunyt hittestvéreinkről. Régente a Chevra a hitközségen belül ünálló szervezet volt, amely a temetési ügyek mellett a jótékonysággal is hathatósan foglalkozott. (A Pesti Chevra Kadisának például saját kórháza, szeretetházai voltak.) Ilyen alkalommal választottak új vezetőséget és új tagokat is. Este, az istentisztelet után hagyományos halvacsorát tartottak (számos helyen ma is tartanak), amelyen vagy előtte a zsinagógában a rabbi beszédet mond. Löw Immánuel, a tudós szegedi főrabbi és sokáig utódai is ilyenkor emlékbeszédben idézték fel a világ legjelentősebb, abban az esztendőben meghalt zsidó vezető egyéniségeit, tudósait, íróit és művészeit.

                                                                           Raj Tamás