Liturgia:
A kaddis (a héber-arámi szó jelentése: szent)
imát sokan, tévesen gyászimádságnak tekintik, holott az egyértelműen Isten
dicsőítéséről szól. A tévedés onnan ered, hogy a gyászolók is ezt szokták
elmondani a zsinagógában. Valójában azonban a gyásszal sújtott hozzátartozók
ezzel csupán azt szeretnék kifejezésre juttatni, hogy súlyos fájdalmuk ellenére
sem veszítették el hitüket. A kaddis imának négy
változata ismert:
1. Fél kaddis, amelyet az előimádkozó mindig valamely nagyobb
liturgiai egység (például az „álló ima”) előtt mond el.
2. Egész kaddis, amelyet az előimádkozó mindig valamely nagyobb
liturgiai egység (például az „álló ima”) lezárásaként mond el.
3. Rabbi kaddis, amelyet általában a rabbi (szefárd gyülekezetekben
az egész közösség) szokott elmondani, általában közös tanulás után. Mivel a
régi bölcsek (a mindennapi tanulás tórai törvényének megvalósítása érdekében)
egyes talmudi részeket is beiktattak az istentiszteletbe, ezek elmondása után
is szokás ezt a kaddist elmondani. Ez az imádság
összesen 100 szóból áll, ami a bölcsek gyülekezetének maximális száma.
4. Árvák
(gyászolók) kaddis imája, amelyet minden
gyászolónak, a temetéstől számított 30 napig kell elmondani, közösség (minján) jelenlétében. (Ezért a gyászhét alatt,
amikor a hozzátartozók szombat kivételével otthon tartózkodnak, a templomi
közösség a gyászháznál szokott imádkozni.) Szülők után 11 hónapig kell kaddist mondani.
Az ima lényegében
összefoglalása az összes héber istendicséretnek, s azért íródott arámi nyelven,
mert az időszámításunk kezdete körül ez volt a nép nyelve, s így az egyszerű
emberek is értették. Pontosan 68 szóból áll, mert ennyi a héber chájim („élet”) szó betűszám-értéke, s így
ezzel az elhunytak örök életére gondoltak. A Talmudban olvasunk egy érdekes
történetet egy fiatal fiúról, aki nem tudott megvigasztalódni édesapja korai
halála miatt. A fiú elment mesteréhez, tanácsot kérni, mitévő legyen. A rabbi
így váaszolt: Menj el a zsinagógába, és mondd el ott
rendszeresen. Jehé sné
rabbá jitbarách – „Legyen az Ő nagy neve áldott!”
A fiú ezután eljárt a zsinagógába, és egyhamar megvigasztalódott. Ebből a
történetből és abból a gyakorlatból, hogy az imát legalább tíz felnőtt férfi
(közösség) jelenlétében szabad elmondani, azt következtethetjük, hogy az ima
többek között azt a célt szolgálja, hogy a gyászoló fájdalmából visszataláljon
az életbe.
Egy középkori zsidó krónika
szerint egyszer egy zarándokcsoport hajója, útban Izrael felé, megállt egy
földközi tengeri szigeten. Amikor a csoport esti imájára készült, megjelent
körükben egy helybeli, aki elmondta, ő itt az egyetlen zsidó, és szeretne kaddist mondani szülei emlékéért. Természetesen, készséggel
beleegyeztek. Mikor azonban az imára sor került, azt vették észre, hogy az
idegen hibásan mondja a kaddis szövegét. A rabbá szó
helyett tévesen rakká szót mondott: a két
héber betű ugyanis rendkívüli módon hasonlít egymásra, ám jelentése épp az
ellenkezője.
—
Vigyázz, mit mondasz! — figyelmeztették a többiek —
Hiszen így istengyalázást követhetsz el…
Az illető megköszönte a
kiigazítást, és békében elköszönt, eltávozott.
Másnap a zarándokhajó már
épp útra kelt, amikor azt vették észre, hogy valaki lélekszakadva rohan a part
felé. Felismerték benne a helybeli zsidót. Amikor pedig zsidónk a vízhez ért —
így szól a legenda — tovább rohant a hullámok tetején, míg a hajóhoz nem ért.
—
Elfelejtettem a pontos imaszöveget — kiáltotta
emberünk, mihelyt kiemelték a vízből.
—
Ne törődj vele, — felelte a csoport rabbija —, csak
mondd úgy, ahogy tudod, mert Isten nem a szót, hanem a szívet kyvánja.
(Fonetikus kiejtés, askenázi dialektusban)
OMÉN,
JÖHÉ SMÉ RÁBÓ MÖVÓRÁCH LÖÓLÁM ULOLMÉ OLMÁJÓ JISZBÓRÁCH.
Jiszbórách vöjistábách vöjiszpóár vöjiszrajmám vöjisznászé vöjiszhádor vöjiszále vöjiszhálol smé dökudsó brich-hú.
BRICH-HÚ
leéló min-kol
(a megtérés szombatján: leéló leéló mikol)
birchószó vösirószó tusböchószó vönechemószó diámíron böolmó vöimru: omén.
OMÉN,
Jöhé slomó
rábó min-somájó vöchájim olénu vöál-kol-jiszroél, vöimru: omén.
OMÉN,
Ajsze sólajm
bimrajmov, hú jáásze sólajm olénu vöál-kol-jiszroél,
vöimru: omén.
OMÉN,
(A nyomtatott nagy betűkkel írt szavakat a jelenlevő közönség válaszolja!)
Legyen áldott,
tiszteletteljes, fenséges, dicsőséges és magasztos az Ő szent neve, aki áldásra
méltó.
Áldott Ő!
Minden valaha elmondott
áldásmondásnál, ódánál, himnusznál és vigasztaló éneknél emelkedettebben (a
megtérés szombatján: és magasztosabban), s mondjátok együtt: úgy legyen.
Legyen nagy békesség és élet
számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen.
Aki békét szerez a
magasságban, Ő teremtsen békét számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok
együtt: úgy legyen