A hászene

A házasságkötést jelento jiddis szó héber eredetu (hatuná), s ez mintegy összevonása az ókorban egyesített eljegyzési és esküvoi szertartásnak. A régi (és mai) zsidó családok számára a legnagyobb öröm ideje, hiszen a hászenén való részvétel olyan nagy “mivce” (vallási kötelesség), hogy még a fogadalmi böjt megtartása alól is felmentést ad.

Ám voltaképpen miért is nosül az ember? - ezt a nem éppen meglepo kérdést veti fel Efrájim Kison (eredeti neve Kishont Ferenc) izraeli író “A házasságlevél” címu komédiájának bevezeto szövegében. Talán azért, - kérdezi tovább - , hogy a felesége majd ellássa, gondozza ot? De hiszen kituno vendéglok, nagyszeru panziók vannak! Hát akkor miért nosül az ember? Nyilván azért, hogy legyen kinek elmondania minden baját és panaszát. S mihelyt megnosül, már van mirol mesélnie...

Miért is nosül az ember? - kérdezhetjük tovább. - Érdekbol, avagy szerelembol? “Szép az, ami érdek nélkül tetszik” - mondták a régiek. Csakhogy, amihez nem fuzodik érdek, ami nem kelt bennünk érdeklodést, lehet-e az egyáltalán szép? És vajon a szerelemhez nem fuzodik-e egy szemernyi érdek sem? Persze, ennek ellentétét fogalmazza meg a jiddis kiszólás, amelynek csattanója: “a lányt érdekbol, a pénzt szerelembol vette el”...

A zsidó házasságkötés, a hászene szertartásához mindössze két tanúra van szükség, aláírásukkal ok igazolják a házasságlevélen a férfi fogadalmát. Ilyenkor húzza fel a volegény a menyasszony ujjára a gyurut, miközben így szól hozzá: “légy nekem megszentelve (= eljegyezve) ezzel a gyuruvel, Mózes és Izrael törvénye szerint”. S noha a szüloknek a hagyományos zsidó családban igen nagy beleszólásuk volt gyermekeik párválasztásába, ha a fiatalok egymásba szerettek, nem tudták megakadályozni egybekelésüket Ha ugyanis a fiatalember két megbízható tanú elott - e szavak kíséretében - felhúzta a lány ujjára a gyurut, a szülok kénytelenek voltak tudomásul venni a történteket.

Errol a két esküvoi tanúról szól Avrom Goldfaden jiddis író (1840 - 1908) híres Szulamit címu drámája, amelyet a zsidó színház szülovárosában, Iasiban mutattak be. (Népszeruségét bizonyítja, hogy a jiddis színjátszók Debrecenben is eloadták ezt a muvet - Ady írt róla szép kritikát - , s hogy 1916-ban magyar film is készült belole.) A történet nagyon osi, minden bizonnyal a második században élt Rabbi Méírtol ered. A Talmud szerint ugyanis Méír 300 rókamesét ismert. (Annak idején így nevezték az állatszereplos meséket.) Ezekbol - jegyzi meg a Talmud - mindössze hármat ismerünk. Sajnos, ezt a hármat sem közli a Talmud, a középkor legnépszerubb bibliamagyarázója, RÁSI (1040 - 1105) azonban egyet mégis elmesél. Ezt dolgozta fel jóval késobb Goldfaden színmuve:

Egyszer egy fiatalember - rablók elol menekülve - leereszkedett egy pusztai kút mélyére, ám onnan késobb sem tudott kimászni. Egy ido múltán arra járt egy fiatal lány, aki vizet akart hozni a szomszédos faluban levo családjának.

- Ha kihúzlak, szólt a lány, egyes egyedül leszek veled a pusztában, s akkor kénytelen leszel feleségül venni.
- Ha megmentesz, feleségül kérlek - bíztatta kétségbeesett helyzetében a fiú.

Amikor azután meglátták egymást, könnyu volt az ifjúnak megerosíteni ígéretét, mert azonnal egymásba szerettek.
- Ki legyen az esküvoi tanúnk? - kérdezte a lány.
Ebben a pillanatban egy menyét futott el a kút kávája mellett.
- Legyen ez a kút és ez a menyét a tanúm, hogy visszatérek, és feleségül veszlek.

Az újdonsült volegénynek sietos volt a dolga. Csakhogy rövidesen megfeledkezett ígéretérol, s egy távoli városban mást vett feleségül. Két fia született, ám mindketten szörnyu tragédia áldozatai lettek: egyikük kútba esett, a másikat egy veszett menyét harapta meg. Ekkor eszébe jutott a régi fogadalom, és elindult, hogy megkeresse elhagyott menyasszonyát.

Sokáig vándorolt, amíg végre megtalálta a falut. Érdeklodött a lány iránt, de mindenki le akarta beszélni a találkozásról, mert - úgy beszélték - a lány megorült. A fiú azonban önmagát vádolta ezért is: bizonyára a reménytelen várakozás vette el az eszét. Még a lány szülei is ki akarták dobni, amikor feleségül kérte ot. Miután ragaszkodott tervéhez, kiderült, a szerelmes lány csupán színlelte az orületet, hogy hosszú éveken át kitartson jegyessége mellett, amelyet egy kút és egy menyét tanúsága pecsételt meg...

A zsidó házasságkötésnek három elengedhetetlenül fontos kelléke van: a menyegzoi sátor (jiddis szóval a hüpe), a házasságlevél (a kszübe) és a gyuru.

1.  A sátrat régente (ortodox helyen mindmáig) a szabadban állítják fel, nálunk azonban többnyire a zsinagógában. A családi otthont, s így az asszony kötelességeit jelképezi a házasságon belül. Hajdan ilyen sátorszeru baldachin alatt vitték a hászenére (tánc- és zenekísérettel) a menyasszonyt, a falun vagy a városon végig.

2.  A kszübe - Mózes eloírása szerint - a férfi kötelezettségeit jelképezi, akinek “el kell látnia, táplálnia és védenie kell asszonyát, ahogyan azt a rendes zsidó férfiak teszik igazsággal”, s ha nem tenne eleget kötelességének, akár “a vállán levo köntösbol is” teljesítenie kell azt. Érdekes, hogy ugyanolyan szövegu házasságlevél került elo egy ásatás során az Asszuán melletti Elephantiné szigetérol (Dél-Egyiptom), mint amilyent ma is használunk. Csakhogy amazt egy közel 2500 évvel ezelott élt hittestvérünk írta menyasszonyának, Mivtahja asszonynak...

3.  A hászene harmadik kelléke, a gyuru, ez az “önmagába visszatéro görbe vonal” az összetartozás szimbóluma. A jó házasságnak mindig önmagába kell visszatérnie, újra és újra erot merítenie a közös érzelmekbol és emlékekbol... A gyuru felhúzásakor egyébként a volegény így szól menyasszonyához:

HARÉ ÁT MÖKUDESESZ-LÍ BÖTABÁÁSZ ZÚ KDÁSZ MAJSE VÖJISZROÉL (= Légy nekem megszentelve ezzel a gyuruvel, Mózes és Izrael törvénye szerint).

Hajdan, amikor az osi Izraelben megszületett egy fiú vagy egy lány, fát ültettek a nevére. Amikor pedig egybekeltek, leszedtek egy-egy gyümölcsöt a fáikról, félbevágták és megpróbálták összeilleszteni. Tudjuk, nincs két fél alma, amelyik pontosan kiegészítené egymást, mégis a régi Izraelben ezeket a fél almákat szorosan összefonták, és egymáshoz kötözték. Csak nagyon ritkán sikerül egymásra találnia a két elveszett fél gyümölcsnek, mégis ki kell egészítenünk egymást a házasélet szinte minden napján...

A régi zsidó hászene tartozékai voltak még a bevarfolás: a volegény cukorral való megdobálása a zsinagógában (édes legyen a házassága) és a bedekkolás: a menyasszony befátyolozása közvetlenül a szertartás elott, ahogyan Rivkát (Rebekát), a második bibliai osanyát köszöntötték rokonai. Ide tartozik még a pohártörés a szertartás végén, emlékezésül a jeruzsálemi Szentély pusztulására (“ne legyen teljes az örömünk”), miközben mindenki “mázltov” (= sok szerencsét) jókívánsággal kiált föl.

Régi szokás a jihud is, amelyet ortodox helyen mindmáig gyakorolnak: az ifjú párt néhány percre bezárják egy sötét szobába (“ne mondhassa késobb a volegény, hogy nem is volt együtt asszonyával”), s végül a sévebróhesz (a hét áldás), amelyet a szertartás után és a rá következo szombaton mondanak, nagy mulatozás közepette.

Amikor a szanci rebe hetven éves korában megözvegyült, többek felháborodására egy fiatal lányt vett feleségül. Hívei nem akarták megbántani, ám mégis így szóltak hozzá:

-  Lásd, rabbi, a szomszéd rebe felesége is meghalt, o mégsem nosül, azt mondja, hátralevo életében o már a Tórát jegyezte el....
-  Na látjátok, - válaszolt a szanci - , ha o jegyezte el a Tórát, nekem már nem maradt más, mint akit végül is “kénytelen” voltam feleségül venni...

Hadd jegyezzük meg, ez a “kényszeru” házasság nem maradt gyümölcstelen, mert ebbol született a késobbi újfehértói csodarabbi...
Hasonló történet szól az öreg Kohnról, aki egy fiatal, szép lányt jegyzett el. Barátja, Grün - talán nem minden irigységtol mentesen - erosen korholja ot ezért:

-  Jól meggondoltad magad? Hogy fogod bírni mellette az iramot?
Mire Kohn kapásból felel:
-  Nézd, kedves barátom, inkább vagyok benne 20 százalékig egy jó üzletben, mint száz százalékig egy rosszban...

S ha valaki arra kíváncsi, hogyan is zajlik egy mai, modern zsidó esküvo, a hászene, nézze és hallgassa meg Julie Andrews jiddis nyelvu énekét, valamint az ezt követo közös táncot a következo Internetes oldalon: http://www.youtube.com/watch?v=IrP7r5wWP-Y

(Részlet Raj Tamás „100 + 1 jiddis szó” címu könyvébol)

 

A hét áldás

(Askenázi kiejtésben, fonetikus átírásban)
A ch eros h-hangot jelöl

1.

BÓRUCH ÁTÓ ÁDAJNOJ ELAJHÉNU MELECH HOAJLOM, BAJRÉ PRÍ HÁGÓFEN.
(= Áldott légy Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki eloteremti a szoloto gyümölcsét.)

2.

BÓRUCH ÁTÓ ÁDAJNOJ ELAJHÉNU MELECH HOAJLOM, SEHÁKAJL BÓRÓ LICHVAJDAJ
(= Áldott légy Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, akinek szavára lett megteremtve minden.)

3.

BÓRUCH ÁTÓ ÁDAJNOJ ELAJHÉNU MELECH HOAJLOM, JAJCÉR HOÓDOM
(= Áldott légy Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, az ember Alkotója.)

4.

BÓRUCH ÁTÓ ÁDAJNOJ ELAJHÉNU MELECH HOAJLOM, ÁSER JAJCÉR ESZ-HOÓDOM BÖCÁLMAJ, BÖCELEM DMUSZ TÁVNÍSZAJ, VÖHISZKIN LAJ MIMENU BINJÁN ÁDÉ-ÁD. BÓRUCH ÁTÓ ÁDAJNOJ, JAJCÉR HOÓDOM
(= Áldott légy Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki képmására teremtette meg az embert, képmása modellje szerint, és örökké tartó építményt hozott létre számára. Áldott légy Örökkévaló, az ember Alkotója.)

5.

SZAJSZ TÓSZISZ VÖSZÓGÉL HOÁKÓRÓ BÖKIBUC BONEHO LÖSZAJCHA BÖSZIMCHÓ. BÓRUCH ÁTÓ ÁDAJNOJ, MÖSZÁMÉÁCH CIJAJN BÖVINEHO
(= Vidáman örvend és ujjong a magtalan no is, ha majd gyermekei veszik körül örömmel. Áldott légy Örökkévaló, aki megörvendezteti Ciont gyermekei által.)

6.

SZÁMÉÁCH TÖSZÁMÁCH RÉIM HOÁHÚVIM, KÖSZÁMÉCHÁCHÓ JÖCIRCHÓ BÖGÁN-ÉDEN MIKEDEM. BÓRUCH ÁTÓ ÁDAJNOJ, MÖSZÁMÉÁCH CHÓSZON VÖCHÁLÓ.
(= Örvendve vigadjanak a kedves barátok, ahogy teremtményeid örvendtek hajdan az Éden kertjében. Áldott légy Örökkévaló, aki megörvendezteti a volegényt és menyasszonyát.)

7.

BÓRUCH ÁTÓ ÁDAJNOJ ELAJHÉNU MELECH HOAJLOM, ÁSER BÓRÓ SZÓSZAJN VÖSZIMCHÓ, CHÓSZON VÖCHÁLÓ, GILÓ RINÓ DÍCÓ VÖCHEDVÓ, AHAVÓ VÖACHAVÓ VÖSÓLAJM VÖRÉUSZ, MÖHÉRÓ ÁDAJNOJ ELAJHÉNU JISÓMÁ BÖÓRÉ JÖHÚDÓ UVCHUCAJSZ JÖRUSOLÁJIM KAJL SZÓSZAJN VÖKAJL SZIMCHÓ, KAJL CHÓSZON VÖKAJL KÁLÓ, KAJL MICHÁLAJSZ CHÁSZÓNIM MÉCHUPÓSZOM UNÖÓRIM MIMISTÉ NÖGINÓSZOM. BÓRUCH ÁTÓ ÁDAJNOJ, MÖSZÁMÉÁCH CHÓSZON IM-HÁKÁLÓ.
(= Áldott légy Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki örömet és vidámságot, volegényt és menyasszonyt teremtett, vidám dalt, ujjongást, táncot és jókedvet, szerelmet és szeretetet, békét és barátságot, mielobb hallatsszon, Örökkévaló Istenünk, Juda városaiban és Jeruzsálem utcáin öröm és vidámság hangja, volegény és menyasszony hangja, volegényeknek menyegzoi sátrukból felhangzó ujjongó hangja, lakomájukon mulatozó ifjak hangja. Áldott légy Örökkévaló, aki megörvendezteti a volegényt menyasszonyával.)