Hahn István: A HANUKA CSODÁJA
Az ünnep 2009. dec. 12-19. között lesz, az első gyertyát 11-én este gyújtjuk
 
Ha egészen személytelenül akarjuk megfogalmazni a chanukka jelentőségét, mondjunk el csak ennyit: egy kicsiny nép a maga ősi hagyományaiért, a maga hitének és életformájának szabadságáért harcba száll és győz a belső visszavonás és külső elnyomás aránytalan túlereje ellen. Békés földművelők, jámbor papok, akiknek még fegyverük is alig-alig van és sem tudásuk, sem gyakorlatuk a hadvezetéshez, legyőzik a Nagy Sándor katonai iskolájában felnőtt tábornokokat, a hadviselés művészeit. Bárhogy magyarázzuk is az eseményeket, bárhogy is igyekszünk azokat a józan ész eszközeivel hozzáférhetővé tenni, mégis csak azt kell elmondanunk: csoda, a lélek, a hit, a meggyőződés erejének csodája volt ez a küzdelem és csodája annak a Láthatatlannak, akinek kormányzó akaratát emberi küzdelmeinken, tépelődéseinken, fájdalmainkon át csak oly ritkán adatik meg észrevennünk. A makkabeus hősük diadalútjában szinte hallani véljük az előttük láthatatlanul ott haladó Isten dübörgő lépteit. Ha a makkabeusok tehát akármilyen eszméért szálltak volna harcba az elnyomás ellen, akkor is csodálatos és bátorító példaadás lenne a győzelmük. De ők nem "akármilyen" hitért harcoltak, hanem azért a hitért, amely legszentebb kincse ma is a felfelé és előre tekintő emberiségnek: az Egyisten hitéért. És itt ismét arra kell gondolnunk, hogy a legfobb ellenség talán nem is a külső ellenség: Antiochus Epiphanes volt, hanem a zsidó népen belül a gyöngéknek, a hitükben megtántorultaknak, az alkalmazkodóknak, a "korszerű"-eknek ijesztően nagy tömege. Antiochus Epiphanes elnyomása talán elmúlt volna a makkabeusok felkelése nélkül is, aminthogy végül is önmagában omlik össze minden zsarnoki gőg, - de ha a hellénisták gyoztek volna, ha a Jeruzsálembe zarándoklókat a szent városban ugyanúgy bálványképek, hierodulák, pogány szertartások fogadták volna, mint bármely másik szír város helyi istenének szentélyében, akkor ez belsőleg vetett volna véget a zsidó vallásnak, de a zsidó vallással együtt az egyistenhitnek is. Akkor nemcsak mi, késő unokák, nem hirdetnők most templomaikban az Egyisten hitvallomását, de nem születhetett volna meg a kereszténység és az iszlám sem. Mélységes történeti igazságszolgáltatás rejlik ezért a katolikus egyháznak amögött az állásfoglalása mögött, hogy szentjeinek sorába iktatta a makkabeus vértanúkat, Hannát és hét gyermekét, évről évre felújítván emlékezetüket, és hogy a makkabeusok könyveit a maga szent könyveinek sorába is iktatta. Valóban "szent"-jei a makkabeusok mindenfajta vérségi, népi és hitbeli kapcsolaton túl a magasabbrendű emberiségnek, az Istent-hívő, ideálokért lelkesedni tudó, eszményekért küzdő, a szellemi értékekért áldozni akaró emberek közösségének. És végül még egy fontos tanítást tartogat számunkra ez a történet. Mintha mindaz, amit most elmondtunk, az ősi, szentírásunkban gyökerező zsidó történeti világképet igazolná. Itt, ezen a ponton találkozhatik csodálatos szintézisben modern kutatás és ősi hit, a kritikai történész józansága és a vallásos hívo rajongó csodavárása. A makkabeus szenvedések és küzdelmek értelmezésében elfogadhatjuk ez események legelso krónikásainak magyarázatát: szenvedés és megszabadulás, gyász és megváltás nem kívülrol, hanem belülről születik, belülrol éri a közösséget. Amiképpen nem volt véletlen a görög elnyomás, mert hiszen zsidó emberek hutlensége, a zsidó társadalom gyöngesége adott módot és ürügyet az üldözésre, azonképpen szükségszerű volt a megváltás is abban a pillanatban, amikor a makkabeus hősök nyomában szent harcára indult az új életre ébredt zsidó nép. Mintha történetünknek ez az epizódja is a prófétai tanítást akarná igazolni: "Egy pillanatra ha el is hagytalak, nagy irgalmamban magamhoz ölellek ismét. Haragom túláradásában, ha el is rejtém orcámat előled, szempillantásig tart csak felgerjedésem, de végtelen irántad való szerető irgalmam: így szól megváltód: az Úr!"

A hanuka ünnepéről

Az idén meglehetősen korán, december 4-én kedden este köszönt be az egyik legkedveltebb történelmi emléknapunk, a hanuka ünnepe. Ettől kezdve nyolc napon át, esténként meggyújtjuk a 8 + 1 ágú gyertyatartón, a hanukai menórán a színes gyertyákat, minden este eggyel többet, mert „szent dolgokban mindig csak növekedni szabad”. Megajándékozzuk egymást, különösen a gyermekeket, s a család együtt tölti az estéket, vacsorával, játékkal, kedves beszélgetéssel.

         Ritka esemény a világtörténelemben a győztes szabadságharc, különösen ritka a zsidó világtörténelemben. Nem véletlen, hogy a makkabeus hősök emlékünnepe, a hanuka mindmáig az egyik legkedveltebb, legmeghittebb zsidó ünnep világszerte. A tél derekán, amikor az éjszakák a leghosszabbra nyúlnak, apró lángokat gyújtunk, amelyek beragyogják otthonainkat és szíveinket.

         Ünnepeink szinte ősi, bibliai korból erednek, messze idők üzenetét hordozzák. Az eltelt évszázadok, évezredek során persze folyamatosan változtak a szokások, a megőrzött lényeg külső megjelenései. Így a hanukát is a különböző korokban más-más módon ünnepelték meg, és ezek a szokások jól kifejezték a történelmi kényszer és a túlélés, a fennmaradás fantasztikus erejét.

         Már i.e. 163 decemberében, egy évvel Jeruzsálem felszabadítása, a Szentély megtisztítása és újjáavatása után törvénybe hozták az örömünnep megülését. (A megtisztított Jeruzsálemi Templom és oltár másodszori avatásának emlékét őrzi az ünnep neve: hanuka.) A Makkabeusok könyvében olvassuk, hogy kiszlév hónap 25-én kivilágították Jeruzsálem városát, vidám öröm és fény hirdette a szabadságharc győzelmét.       

A hős vezér, Júda Makkabi, majd testvérei, Jonatán és Simon még sokáig harcoltak az ország függetlenségéért, ám a hanuka minden évben a szabadságra és a hősi küzdelemre emlékeztetett. A felkelés kezdeményezőjének, a modiini ősz papnak, Matitjáhunak mind az öt fia hősi halált halt a zsidó nép szabadságáért (csatában estek el, vagy orvgyilkos merénylet áldozatai lettek), ám a legkisebb fiú, Simon már fejedelmi rangot viselt (héberül nászi), és megalapította a Hasmóneus-dinasztiát. Ebben az időben keletkezett az Al haniszim (= A csodákról) szóló imádság, amelyet az ünnep minden napján, reggel és este elmondunk:

 „Matitjáhu hasmóneus főpap és fiai korában, amikor a gonosz görög uralom néped, Izrael ellen támadt, hogy Tórádat elfeledtessék velük, s hogy elszakítsák őket kedvelt törvényeidtől, Te azonban nagy irgalmadban melléjük álltál szükségük idején, megvívtad perüket, igazságosan ítélkeztél és bosszút álltál értük. Az erőseket a gyengék kezébe adtad, sokakat a kevesek, tisztátalanokat a tiszták, gonoszokat az igazak, bűnösöket a Tórával foglalkozók kezébe. Nagy és szent nevet szereztél Magadnak a világban, Izrael népednek pedig mindmáig tartó megváltást. Ezután eljöttek fiaid Szentélyed csarnokába, megtisztították hajlékodat és megszabták a hanuka nyolc napját, hogy hálát adjanak és magasztalják nagy nevedet.” 

Ebben az időben, a Hasmóneus-dinasztia idején ugyanis a nép azt érezte a legnagyobb csodának, hogy képesek voltak győzni a sokszoros túlerőben levő, állig felfegyverzett ellenség felett. Holott a szabadságharcosoknak kezdetben egyáltalán nem volt fegyverük, Juda országában még fegyverkovács sem működött, csak ellenségeiktől tudtak harci eszközökhöz jutni. Nem értettek a hadviseléshez, hiszen évszázadokon keresztül nem volt háború Izrael területén, Júda Makkabi mégis le tudta győzni a kor legkiválóbb hadvezéreit: Appolónioszt, Gorgiaszt, Nikanort. Hanuka ez idő tájt az igaz kevesek győzelmét, Izrael megszabadulásának isteni csodáját jelképezte.

A Hasmóneus-dinasztia azonban röviddel később elvesztette népszerűségét. Az idegen származású Heródes a rómaiak kiszolgálója lett, akit a nép gyűlölt és megvetett. Nem véletlen, hogy a szabadságharc emléke kissé elhalványult, s helyébe az isteni csoda, a fény csodája lépett. A Talmud korában már csak a gyertyagyújtás volt fontos, amely az olajkorsó történetével függ össze.

Amikor felszabadították Jeruzsálemet, s a megtisztított Szentélyben meg akarták gyújtani az örök lámpást, a menórát, csupán egy napra való olajat találtak, noha új, megszentelt olaj készítése nyolc napig tartott volna. A kis korsó cseppnyi olaja azonban — így szól a talmudi történet — csodálatos módon nyolc napon át égett, amíg új, szentelt olajat tudtak sajtolni. Érdekes, hogy a Talmudban csupán ez az egyetlen történet szerepel a hanukával kapcsolatban. Ezután arról olvasunk csupán, hogyan gyújtsuk meg a hanukai lámpást és hol helyezzük el azt. Egyszóval, a politikai emlékezés helyébe a vallásos gondolkodás, az isteni csoda emléke lépett.

Mindenek ellenére, még az ókor végén is megőrződött a hanuka eredeti gondolata. Hiszen az olajkorsó szimbolikus jelentéssel is bír: egy cseppnyi olaj, egy maroknyi nép képes győzelemre jutni, ha van hite, ha van önbizalma, ha lelkesíti őt az isteni igazság lángja. A hanukai lámpást, a Talmud előírása szerint, a lakás ajtajának baloldalában kellett elhelyezni. (Szemközt a mezúzával, az ajtófélfára szögezett imaszöveggel.) Az ünnep fénye ekkor még kifelé irányult, mindenki magáénak érezte azt, lángját terjeszteni kívánta.

A sötét középkorban a hanuka lángjait már csak a szoba belsejében helyezték el, a lámpás az ajtóból vagy az ablakból az asztalra került. A fények meghittsége azonban mindvégig megmaradt: a fénylő gyertyákat körülülte a család, együtt énekeltek, együtt játszottak a gyerekekkel, az asszonyok még a házi munkát és félbehagyták, mert a hagyomány szerint hajdan a makkabeus szabadságharc idején a nők és a gyermekek is segítették a hősök küzdelmét. A szétszóratásban, a galutban ilyenkor a legidősebb családtag otthonában egybegyűlt az egész nagycsalád, ajándékokkal kedveskedtek egymásnak, az összetartozásról szeretetük ezernyi apró jelével tanúságot téve.

Az üldöztetés évszázadai alatt a hanuka-lángok befelé világító fénye adott erőt és melegséget a sokat szenvedett népnek. Had idézzünk bizonyítékul egy régi-régi történetet, amely a középkori mainzi zsidóság emlékkönyvében, a Memórbuchban maradt fenn: Közvetlen az ünnep előtt meghalt a város püspöke, s ezért rendeletet hoztak, hogy egy álló héten át semmilyen fény ne világítson a város területén. A zsidók kétségbe esve fogadták a hírt, ellenségeik pedig kíváncsian várták: hogyan ünneplik majd meg a hanuka vidám napjait?

Elérkezett a hanuka első estéje, a gyertyagyújtás ideje. A hívő zsidók a sötét zsinagógában gyülekeztek, élükön a rabbival. Ellenségeink a templom a környékén álltak lesben, hogy kárörömmel figyeljék a szomorúvá lett ünnepet, vagy ha megszegik a törvényt, azonnal följelentsék zsidó polgártársaikat. Az istentisztelet után kellett volna meggyújtani a hanukai lámpást. A rabbi ekkor magához hívatta a gyerekeket. El kezdett mesélni nekik a makkabeusok hősi küzdelméről, hogyan harcoltak eleinte a hegyekben megbújva, majd nyílt ütközetben a szír-görög elnyomókkal szemben, miképp szabadították fel Jeruzsálemet, hogyan távolították el a bálványokat a meggyalázott Templomból, hogyan találták meg a hosszas keresés után a piciny olajkorsót és hogyan égett az csodálatos módon nyolc napon át…

A történetet hallva a gyerekek egyre lelkesebben figyeltek, szemeik csillogni kezdtek. Ekkor a rabbi felállt és így szólt szüleikhez:

     Nézzetek gyermekeitek szemébe! Lássátok azt a fényt, amely bennük tükröződik! Ezekre a lángokra mondjátok el a hanukai áldást!

 A zsinagógában ekkor felcsendült a vidám ének, a sötétben a hagyományos hanukai dalok egyre nagyobb örömmel és önbizalommal hirdették az ünnepet. A templom körül álldogálók egyszerűen nem értették, mi történt. Fény nem szűrődött ki a zsinagógából, ám odabent mégis ünnepi jókedv honolt. Végül a zsidók ellenségei megszégyenülten haza sompolyogtak…

Századunk elején, a cionista mozgalom jóvoltából a hanuka ismét az egyik legjelentősebb örömünneppé lett. Izraelben örömtüzeket gyújtanak, fáklyás felvonulást tartanak, kivilágítják a városok utcáit. Világszerte nagyszabású rendezvények, műsoros estek követik egymást ezekben a napokban. Különösen az ifjúság érzi magáénak a szabadság és a fény ünnepét: a gyerekek ajándékban részesülnek (olykor mind a nyolc estén külön-külön meglepetés várja őket), a fiatalok bált, táncos összejövetelt rendeznek, szórakoztató műsorokkal, vetélkedőkkel egészítik ki a közös gyertyagyújtás örömét.

A hanuka azonban továbbra is megőrizte családi jellegét. Az égő gyertyákat ma már ismét az ablak közelébe helyezzük, fényük hadd világítson kifelé is. A magyarországi zsidóságnak sem kell többé elzárkóznia, nyíltan megvallhatjuk hitünket, hagyományainkat. Ám ahhoz, hogy az apró lángokból újra hitet és boldog örömet meríthessünk, meg kell ismernünk, és magunkénak kell éreznünk azokat. Ha szívünk nyitott a fények tükröződni fognak benne…

A hanukai lámpás apró gyertyái legfeljebb fél óráig égnek. Gyenge fényük nem képes bevilágítani még egy kis szobát sem. Mégis, évezredek történelmének visszfénye rajzolódik ki bennük, s a pislákoló lángok meghitt otthonná tudják varázsolni a lakást, a szeretet fényeit képesek felébreszteni lelkünk mélyén.

Kívánjuk, hogy minél több otthonban lobbanjanak fel ebben az esztendőben. Hag hanuka szaméah! örömteli hanuka ünnepet!

                                                                                     Raj Tamás

 

A trenderli

Hanuka ünnepének legkedveltebb játéka valahol Közép-Európában, az askenázi zsidóság körében alakult ki a középkor végén. Az apró pörgettyűt (jiddis eredetű szóval trenderli, trendelli vagy trendedli, héberül szövivon) eredetileg ólomból öntötték, amely művelet közvetlenül a téli örömünnepet megelőzően eseményszámba ment a zsidó családok körében. Később fából faragták, a cári Orosz-Lengyelország gazdagabb vidékein ezüstből készítették, manapság azonban már mindenféle anyagból való (csont, üveg, porcelán, sőt műanyag) trenderlivel is találkozhatunk.

Jellegzetessége, hogy négy oldalán egy-egy héber betű helyezkedik el: nun, gimel, hé és sin. Ezek egy közismert, az ünnep lényegével kapcsolatos mondás kezdőbetűi, amelynek feloldása így hangzik: Nész gadol hajá sám, vagyis „nagy csoda történt ott”, mármint az ókori Jeruzsálemben. A zsidó főváros és a Szentély felszabadítása után ugyanis meg akarták gyújtani az öröklámpást, a menórát, csakhogy nem találtak tiszta, megszentelt olajat. Új olaj sajtolásához pedig nyolc napra lett volna szükség, Végül egy kis korsó olaj mégis előkerült, s az csodás módon 8 napig égett…

A négy héber betűt a középkelet-európai zsidók a maguk jiddis nyelvén átértelmezték, s úgy oldották fel, hogy az a játék szabályait is jelentette. Kezdetben a játékosok egy-egy pénzt, diót, mogyorót vagy babot helyeznek középre, majd felváltva pörgetnek. N = nist, ha erre esik a pörgettyű, semmi sem történik, G = ganc, amikor a játékos elnyeri az egész bankot, és mindenki kénytelen újra egyet-egyet a középre tenni. H = halb, ilyenkor a játékos a bank felét nyeri el, páratlan szám esetén a kisebbik felét. S végül, ha S = stel-ájn szerepel a trenderli felső oldalán, a résztvevőnek egyet be kell tennie.

A pörgettyű játékát különösen a gyerekek kedvelik, s legalább addig szokták játszani, amíg a hanukai lámpás fényei égnek. A hagyomány szerint ugyanis ebben az időben sem az asszonyoknak, sem a gyerekeknek nem szabad sem dolgozniuk, sem tanulniuk, mert – úgymond – ők is aktívan részt vettek a makkabeus szabadságharcban.

A négy héber betű:

1 = Nun # = Gimel % = : = Sin

Raj Tamás

www.judaica.hu - Hanukai gyertyatartók és gyertyák megvásárolhatók az Interneten is!

Boltjaink: Bibliai galéria VII. Wesselényi u. 13. és Kabbala könyvesbolt XIII. Hollán Ernő u. 25.

Hanukai sütermányek rendelhetők: Café Noé VII. Wesselényi u. 13.