2009. július 30. a böjt vége 21 óra 8 perc

A legnagyobb zsidó gyásznap

A zsidó nép több évszázados történelme során igen sok szenvedésen ment keresztül, megpróbáltatásokon, amelyek nagyritkán szerencsésen végzodtek, mint purim ünnepénél, ám legtöbbször gyász és fájdalom kísérte útjukat. Vannak idoszakok, amikor a hitükért meggyilkolt mártírokra emlékeznek, például peszah és savuot között, az úgynevezett ómerszámlálás heteiben. Hajdan ez az aratás ideje, s így örömteli idoszak volt, ám a történelmi események (a Bar-Kochba vezette szabadságharc kegyetlen leverése és a keresztes hadjáratok pusztításai) befeketítették azt. Ilyenkor nem szokás borotválkozni, és lág baómer (az ómerszámlálás 33. napja kivételével) esküvot, nagyobb vigasságot sem tartunk.

Hasonlóképpen gyászhetek vannak nyáron, a jeruzsálemi Szentély pusztulásának évfordulója elotti három héten, amely a zsidó áv hónap kilencedikére esik. A három gyászhét egy böjtnappal, tamuz 17-ével ( sivá ászár betamuz ) kezdodik, ekkor omlottak le Jeruzsálem falai. Három hétig ugyancsak tilos esküvot, nagyobb ünnepséget tartani. Az évforduló elott, kilenc napon át (szombat kivételével) részleges böjt is van, nem eszünk ilyenkor húst. Ezek az úgynevezett „tejes napok”.

A legjelentosebb zsidó gyásznap azonban áv hó kilencedike (héberül tisá beav ) böjtnap, amikor nem eszünk és nem iszunk semmit, elozo este napnyugtától másnap, a csillagok feljöveteléig. A szomorú történelmi események úgy hozták, hogy mind a két Szentély (idoszámításunk elott 587-brn, illetve idoszámításunk szerint 70-ben) ezen a napon pusztult el.

A böjt eloestéjén a vallásosabb zsidó férfiak nem vesznek borcipot, hanem vászonpapucsban ülnek a zsinagógában, alacsony padokon, s a gyászra emlékezve mondják el, osi, szomorú dallammal a bibliai Jeremiás Siralmait, másnap reggel pedig a középkori kinot mufajához tartozó gyászénekeket, köztük a középkor legnagyobb héber költojének, Juda Halévinek híres Cionidáit.

Régi szokás az is, hogy ilyenkor felkeressük a temetot, de ezúttal nem a rokoni sírokat látopgatjuk meg, hanem az ott elhelyezett emlékmuveket és a nagy rabbik sírjait keressük fel, könyörögve a Mindenható megbocsátó szeretetéért.