A szombat köszöntése a családi otthonban

– Imák és szertartások –

A kis szoba falán lassan táncolnak a szürke árnyak. A hófehér asztalon a bor vércseppjeire szelíden hull a barcheszmorzsa. A tányérokon az üres halszálkák és a hajdanvolt liba romjai dús vacsoráról árulkodnak. A családfő elégedetten nyújtózkodik támlás székében, a háziasszony lustán babrál fodros főkötőjén, s a gyerekek csillogó szemmel nézik a szombati lángokat. Ezek a fények messzire űzik a hétköznapok sötét gondjait: e pár órára megszűnik a lázas hajsza, a szűkölködés, a megaláztatás. A szegény szatócs most mindenkinél boldogabb. „Béke veletek, szombati angyalok” — csendül fel a hagyományos melódia, ám az ének hangjaiba olykor már fojtott ásítás tolul. A kopottas ajtó váratlanul megnyikordul. Fényes kíséretével maga a büszke király töri meg az ünnepi áhítatot.

— Kérj bármit, amit csak akarsz! Ebben a pillanatban bármely kívánságos teljesül — szól a király.

— Mit is kérhetnék? — motyogja meglepetten a zsidó. Az ünnepi hangulat és a teli gyomor elfeledtette vele minden gondját. — Ha igazán segíteni akarsz, uram király, légy szíves, koppintsd el a gyertyát…

A régi anekdota játékos, bizarr ötlete jól érzékelteti, mi mindent jelentett a szombat a régi, zsidó otthonokban. Hétről hétre visszaadta a nép lelkét, nem engedte elsüllyedni a hétköznapok világában. Voltaképpen ez a testi-szellemi felfrissülés akadályozta meg, hogy a zsidóság az elnyomatás hosszú évszázadai alatt a párianépek sorsára jusson. „Nem annyira a zsidók tartották meg a szombatot, mint inkább a szombat tartotta fenn a zsidóságot” — ahogyan azt Áhád Háám, a nép egyik nagy, modern gondolkodója megfogalmazta.

A szombati előkészületekhez tartozik a fürdés, az ünnepi ruha felöltése és az asztal megterítése. A fehér abroszon, a családfő oldalán helyezik el a kidushoz szükséges, borral teli serleget, a kettős barcheszt, takaróval lefedve. Erre azért van szükség, mert az étkezés hétköznap kenyérrel, ünnepen azonban borral kezdődik. (A szőlő és a bor jellegzetes izraeli termény volt az ókorban.) Amíg a boráldást (a kidust) el nem mondjuk, a barcheszt letakarjuk: ne szégyenkezzék, hogy most nem ő az első… A barchesz mellé mindig sót is teszünk, mert áldás után abba kell mártani a kenyeret: így szimbolizáljuk, hogy a kenyér a földből lett. Csupán újesztendő (ros hasaná) napján és az azt követő nagyünnepeken használunk só helyett mézet, hogy édes legyen az esztendő. A barchesz általában hosszúkás, mákkal vagy szezámmaggal hintik meg, s csak az őszi nagyünnepekre készítenek kerek kalácsot: kerek legyen számunkra az elkövetkező év. A kés azonban mindig a szép, színes barchesztakaró alá kerül: ne legyen „gyilkos szerszám” az ünnepi asztalon…

Az asztal másik oldalán gyújtja meg a ház asszonya az ünnepi fényeket: általában két gyertyát szokás gyújtani, de vannak helyek, ahol annyi lángot égetnek, ahány tagból áll a kis család. Ebben az esetben azonban sohasem lehet csökkenteni a gyertyák számát. Kézmosáshoz kétfülű kancsót használnak, hogy immár tiszta kezünkkel ne érintsük annak „tisztátalan” felét.

Számos hagyományos helyen, mielőtt a szertartás megkezdődne, a férj elénekli feleségének Salamon király híres asszonydicsérő dalát: ÉSESZ CHÁJIL MÍ JIMCÓ („Derék asszonyt ki talál magának?”), a Példabeszédek könyvéből. Az otthoni szertartás közvetlenül megelőzi a vacsorát, és a következőkből áll:

1. A gyertyagyújtás imája, amelyet a ház asszonya mond el. Tenyerével háromszor kört ír le (magához veszi a fényt), majd szemét eltakarva mondja el az áldást. A jelenlévők ámennel válaszolnak. Ezután illik „békés szombatot” kívánni egymásnak. (Héberül „sabát salom”, jiddisül: „git sabesz”.) Újabban a kislányok is gyújtanak egy-egy gyertyát, és édesanyjukkal együtt mondják el az áldást.

2. Az apai (főpapi) áldás — Az édesapa kezét gyermekei fejére téve mondja el az áldó szavakat. Több gyermeket lehet együtt vagy külön-külön is megáldani

3. Kidus (boráldás) — A családfő szokta mondani, jobb kezében tartva a borral teli serleget. Újabban a fiúk is tartanak kezükben egy-egy poharat, borral vagy szőlőlével, és édesapjukkal együtt mondják el az áldást. A kidus szövegéről, annak három szakaszáról már korábban szót ejtettünk..

4. A barchesz fölszelése — Az édesapa előbb kezet mos: kézleöntő kancsóval háromszor leönti kezét, majd kezébe veszi a kést, áldás közben mindkét barcheszre helyezi, majd a jobb oldaléit felvágva és abból egy-egy szeletkét sóba mártva, mindenkinek ad. Csonka család esetén a hiányzó fél helyett is elmondható az áldás. Az őszi nagyünnepeken só helyett mézbe mártjuk a barcheszt, hogy édes legyen az esztendő.

5. Végül a vacsora előtt (és után) szombati dalokat énekelnek. A legismertebb dalt közöljük: „Béke veletek, béke angyalai”. Sajnos, ez a régi melódia egyre ritkábban hangzik el a zsidó otthonokban, s ezzel a régi, idilli hangulat is feledésbe megy. Így, ha a mesebeli király ma váratlanul betoppanna hozzánk, nem a gyertyák elkoppintását, hanem a régi fények felélesztését kérnénk tőle…

Raj Tamás

Maguk az imák – héberül, fonetikus átírásban és modern irodalmi fordításban – megtalálhatók „A szombat angyalai” című nemrég megjelent péntek esti imakönyvben, amely a Makkabi könyvesboltjában (VII. Wesselényi u. 13. T: 267-8502) vagy Interneten is kapható, mindössze 800.- Ft-ért.