H. H. DONIN
Zsidónak lenni (5.)

Izrael: a nép

Akárhol éltek is, a zsidók mindig arról álmodtak, hogy visszatérnek, újra függetlenek lesznek, és nemzetként fognak élni. Álmodtak erről, és imádkoztak érte: nem volt nap, hogy ne gondoltak volna a Szentföldre. Az évszázadok folyamán különböző hódítók tapodták az ország földjét: a rómaiak, a bizánciak, az arabok, az európai keresztesek, a törökök, végül az első világháború után a brit haderők. És bár egyes zsidók időnként visszatértek a Szentföldre, hogy ott éljék le utolsó éveiket, és ott temessék el őket, tömeges visszatérésre, letelepedésre, és független, szuverén zsidó állam újraalapítására nem törekedtek egészen a 19. század utolsó évéig. Az ekkor indult szervezett törekvés, amelyet cionizmusnak neveznek, voltaképpen harc volt - és maradt a nemzet felszabadításáért és az azonosságtudat kialakításáért abban a nemzetben, amelyet századokon át országról országra űztek.
Az első telepesek egy évszázadok óta elhanyagolt földre érkeztek, ahol dús táptalaja volt a maláriának és egyéb betegségeknek. Terméketlen föld volt, csupa szikla, homok és sivatag. A néhány megmaradt zsidó közösség Jeruzsálemben, Hebronban, Tiberiason és Szafedben élt.
Nem minden zsidó akart részt venni a cionizmus hirdette célokért folyó küzdelmekben, de a hívő, vallásos zsidóságot hite tette cionistává, hiszen a Cion földjére való visszatérés vágya, a zsidó vallási hagyomány elválaszthatatlan része.
Bárhol találunk említést arról, hogy Izrael Isten áldását bírja akár a vallásos irodalomban, akár "az idők végezetén" a Messiásnak és a messiási kornak az egész világ számára való eljöveteléről szóló látomásokban, mindenütt szerepel Izrael visszatérése Izrael földjére, ahol békességben és biztonságban fog élni. A zsidókat, bárhol élnek is, a vallásos irodalom mindig "száműzötteknek" tekintette, függetlenül attól, mekkora jólét és biztonság veszi őket körül, és mennyire elégedettek saját életükkel.
Az Izrael földjére való visszatérés vágya nem pusztán a zsidó népben élő nemzeti érzés, hanem mély, vallásos érzés is, mert az Istennel való kapcsolat kiteljesítésére Izraelben sokkal több lehetőség kínálkozik, mint bárhol másutt, és csakis ott lehet megépíteni a messiási korhoz vezető utat. Ezeket az érzéseket fejezik ki a hétköznapi, szombati és ünnepi imák: nemigen találni olyan vallási szertartást, amelynek során ne említenénk Ciont, a visszatérést Cion földjére, és Jeruzsálem újjáépítését.
Az Ámidá, az ima, amelyet naponta háromszor elmondunk, ezeknek az álmoknak a beteljesüléséért is könyörög. Az étkezés utáni asztali áldás nagy része is arra emlékeztet, hogy "örökül adtad atyáinknak a szép, jó és gazdag földet", s azért esdekel, hogy újjáépüljön Jeruzsálem, a Szent Város.
Tisá BeÁv böjtjével és az év más kisebb böjtnapjain a jeruzsálemi Templom lerombolását gyászoljuk, akárcsak a mindennapi reggeli és esti szertartást követő könyörgő imákban. Az esküvői pohártörés ezt a tragédiát jelképezi, és gyászeset alkalmával is vannak hasonló jelképes szokások. A család gyászának enyhítéséül elmondott szokásos formula is arra emlékeztet, hogy az egész zsidóság szüntelenül gyászolja Jeruzsálem elvesztését: "Az Örökkévaló vigasztaljon benneteket és mindannyiunkat, akik gyászban vagyunk Cionért és Jeruzsálemért." A peszachi széder, akárcsak az engesztelésnapi istentisztelet, ezzel az óhajjal fejeződik be: "A jövő évben Jeruzsálemben." Lesáná hábáá biJ'rusálájim.
A szombati és ünnepi imák mindegyike állandó emlékezés Cionra és Jeruzsálemre. Az esőért és a harmatért könyörgő imádságok, tu bisvátnak, a fák újévének megünneplése, mind Izrael éghajlati adottságaihoz kötődnek. A nagy ünnepek mezőgazdasági vonatkozásai örök figyelmeztetőül szolgálnak, hogy Izrael földje kitörölhetetlen része a zsidó nép vallási szertartásainak.
(Folytatjuk) Göncöl Kiadó

Kapható: Biblical World Gallery

MEGRENDELÉS postai úton