Gábor

Hármas ünnepség színhelye volt a Magyar Írószövetség Bajza utcai klubja. Mûvészek, írók, tudósok és barátok köszöntötték Gábor Marianne festõmûvészt nyolcvanadik születésnapja alkalmábó1. Ugyanott nyílt meg a Budapestért díjas érdemes mûvész nagyszabású kiállítása, amelyet Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke nyitott meg. A kiállítást Pogány Ö. Gábor rendezte, a képeket Hubay Miklós, a PEN Club elnöke méltatta. (Olaszországi útja miatt írását levélként olvasták fel.) S erre az ünnepélyes alkalomra látott napvilágot a mûvész édesapjának, Gábor Ignácnak eddig kéziratban rejtõzõ könyve: Alharízi, egy középkori héber költõ címmel. A Fekete Sas Kiadónál (Csokonai Attila hozzáértõ utószavával) megjelent szép kötetet Lichtmann Tamás egyetemi tanár mutatta be, Keres Emil Kossuth-díjas színmûvész pedig Gábor Ignác és Rónai Mihály András verseibõl adott elõ néhány remekmûvet.

Ha a magyar zsidóság történetét egyetlen család életével példázva kellene megírnom, minden bizonnyal Gábor Marianne családját választanám. Felmenõi a magyarországi zsidóság kiválóságai voltak: családfája apai ágon a sátoraljaújhelyi cáddikig, Teitelbaum Mózesig, a Jiszmách Mose címû rabbinikus munka szerzõjéig, anyai ágon Tyroler Ignác rézmetszõig, a Kossuth bankók készítõjéig vezethetõ vissza. Nagyapja rabbi volt, édesapja, Gábor Ignác nemzetközileg elismert tudós, a magyar verstan egyik legkiválóbb kutatója. (Idevágó munkái mindmáig kötelezõ olvasmányok az egyetemen. Õ volt az Edda-dalok magyar fordítója is, a Vándordiák-mozgalom megalapítója, 1911-tõl a zsidótörvények tiltásáig az általa alapított, Munkácsy Mihály utcai híres Fiúnevelõ Intézet igazgatója. Gábor Ignác nevét ma több emléktábla, egy iskola, egy újpesti utca és a Pomáz fölötti Mosolygóhegyen egy pihenõ õrzi.)

Marine bátyja, György több remekbe szabott könyv szerzõje: ezek közül az olvasók leginkább az Igres hegedûjét és a Gondolatok könyvét ismerik. S nem feledkezhetünk meg természetesen Gábor Marianne férjérõl, a nagyszerû költõrõl-mûfordítóról, Rónai Mihály Andrásról sem. A családi krónika tragikus vége is, sajnálatos módon, jellegzetes magyar zsidó tragédia: a tudós Gábor Ignácot, a magyar nyelv és irodalom szerelmesét, aki mellesleg rendkívüli módon hasonlított Móricz Zsigmondra, hetvenhét évesen elhurcolták a nyilasok és - veje, Rónai Mihály András egész családjával együtt - 1945. január 10-én a Lövölde téren agyonlõtték. Feleségét, Raiss Izabellát. magyar írók német nyelvû tolmácsolóját, mar két hónappal korábban Gönyûnél a Dunába lõtték. Gábor Marianne mûvészetérõl ezúttal nem kívánok szólni: legyen elég annyi, hogy alkotásait a szakemberek a legnagyobb magyar mûvészek remekei közé sorolják. Véleményüket nem csupán ez a mostani kiállítás igazolja, nem egyedül a megtisztelõ címek és kitüntetések, amelyekben része volt, hanem például az a tény, hogy õ az egyetlen magyar mûvész, akinek két önarcmását is megcsodálhatjuk a firenzei Uffizi-képtár egyedülálló, klasszikus mûvész önarcképgyûjteményében. Rabbiportréiból korábban kiállítást rendezett a Bálint Zsidó Közösségi Házban is.

Szólni szeretnék viszont Gábor Ignác most napvilágot látott posztumusz könyvérõl: Alharízi, egy középkori héber költõ, amelynek címlapján G. Marianne Toledói férfi képmását láthatjuk. A szerzõ gyakorta közölt zsidó témájú irodalomtörténeti, filológiai cikkeket a Magyar Zsidó Szemle és a Revue des Études Juives címû tudományos folyóiratokban. Ez irányú munkásságának kiemelkedõ kötete a Népszerû Zsidó Könyvtár címû sorozatban az 1920-as évek elején napvilágot látott monográfia a humanizmus korának nagy itáliai zsidó költõjérõl, Dante barátjáról, Manoellóról, akit Imánuel Haromínak, vagyis római Immánuelnek neveznek. Ugyanebbe a sorozatba szánta Gábor Ignác Alharíziról szóló tanulmányát is, ám a Népszerû Zsidó Könyvtár csupán 21 kötetet élt meg.

Ez a most kéziratából feltámadt munka egy rendkívül érdekes középkori zsidó költõfejedelem, Jehuda Alharízi megismerését is elõsegítheti. A mû filológiai pontossággal követi Alharízi életét, aki 1170 körül született Andalúziában. valamint fõmûvét, a Táchkemónit (A bölcsek gyülekezetét), amelyben a legkülönfélébb mûfajok találkoznak. Alharízit általában azért értékelik nagyra, mert õ honosította meg a héber (és persze az európai) költészetben az arab eredetû makámát, a rímes prózát. (Tudjuk, késõbb Arany János is kísérletezett vele.) Kevésbé ismert, de legalább olyan fontos, hogy voltaképpen Alharízi az elsõ héber irodalomtörténész: mûvébõl ismerhetjük meg a spanyol-zsidó aranykor legnagyobb héber alkotóit, köztük Jehuda Halévít. Mûveikbõ1 is idéz: néhány különben fenn sem maradt volna. Az olvasó így ebbõl a kötetbõl az egész kor hangulatát, alkotóit megismerheti. A most megjelent mû olvasója végigkísérheti Alharízi és fõhõse, Hever Hakéni, valamint a narrátor, Hémán Haezráhi valamennyi kalandját, sõt Gábor Ignác, a mûfordító jóvoltából számos vers és makáma részletet - az eredeti hangulatát jól tükrözõ - magyar átültetését is élvezheti. Köszönet illeti a könyv megjelentetéséért a szerzõ lányát, a most születésnapját ünneplõ Gábor Mariannet, aki anyagilag is segítette az édesapa munkájának közkinccsé tételét.

Raj Tamás