A mádi zsinagóga
A hegyaljai bortermelő községbe 1726-ban
költöztek be az első zsidó családok. 1771-ben már
zsinagógája és rabbija is volt a hitközségnek. Később
elemi iskola és jóhírű jesiva is működött itt. A II.
világháború alatt a közösséget elpusztították, ma már
csak néhány idősebb asszony él a faluban. Itt történt az az
eset is, melyből a közkeletű szólás ered: Ott tart, ahol
a mádi zsidó. A legenda szerint az egykori zsidó
kereskedő lovaskocsijával elindult üzleti útjára, közben
elszundikált a bakon, és hosszú bolyongás után a saját
háza előtt ébredt fel.
Zsinagóga. Hazai műemlékeink között egyedülálló az 1795-ben épült barokk (copf) zsinagóga. A főutcával párhuzamos utcában található. A kívülről szépen renovált, téglalap alaprajzú templom déli oldalán van a bejárat. A keleti és a nyugati homlokzat attikafala magasan a templom fölé emelkedik. Barokkos lendületű körvonala legfelül íves oromzatot képez. A homlokzat két szélén és közepén copf stílusú vázadíszek állnak. A keleti falon három nagy, félköríves ablakot, nyugaton a karzatra vezető lépcsőházat találunk.