Salamon király üzenete

 

„Nagy műveimet megalkottam: építettem magamnak házakat, ültettem szőlőket, létesítettem kerteket és parkokat, ültettem bennük mindenféle gyümölcsfát. Építettem vízgyűjtő medencéket, hogy azok öntözzék árnyas erdeim fáit. Naggyá lettem és gyarapodtam, sokkal jobban, mint bárki más előttem Jeruzsálemben.” /Koh. 2. 4 és 9./
Salamon, Izrael legnagyobb és legbölcsebb uralkodója világraszóló pompával és gazdagsággal építette fel birodalmát. A korábban nomád életmódot folytató, vándorló és állattenyésztéssel foglalkozó, laza törzsi szövetségben élő zsidó nép csak királya nagyszabású, fényűzést és hatalmat sugárzó építményei révén szerzett elismerést és megbecsülést az ókori Kelet birodalmai előtt.
A régészeti ásatások kevéske ízelítőt nyújtanak ebből a hajdanvolt csillogásból, Salamon kertjeinek emléke ma is látható Jeruzsálem és Betlehem között egy Artasz nevű kis helyen, Heródeion közelében.
Korunk embere nehezen tudja elképzelni, hogyan is tudtak egykoron a fullasztó hőségben, sivár pusztaságban, forró kövek között, megfelelő technikai eszközök nélkül ilyen csodákat létrehozni.
A bölcs király azonban nem hagy minket válasz nélkül: „Ugyanaz van, ami régen volt, ami lesz, az már létezett egyszer, ami történni fog, az már lezajlott egykor, nincs semmi új a nap alatt. van olyan dolog, amiről azt mondják: nézd, ez új - rég megvolt az már az ősidőkben, jóval előttünk.” (Koh. 1.9-10.)
A palotát, kertet építő uralkodó nemcsak tárgyi emlékeket hagyott hátra az utókorra, hanem irodalmi tevékenysége is elkápráztatja a késő utókor emberét. A Biblia három könyve kapcsolódik Salamonhoz. A fiatal király a világirodalom gyöngyszeme, a szerelmi költészet foglalata, az Énekek Éneke szerzője. Érett, bölcs uralkodóként alkotta az ókori Keleten oly népszerű műfajt képviselő Példabeszédek könyvét. Ez a könyv eligazítást nyújt az élet minden kérdésére, magabiztos, hasznos tanácsokat ad mindenkinek. Élete alkonyán, fáradtan és kiábrándultan írta meg a Prédikátor könyvét, a Koheletet, amely pesszimista látásmódjával nem egészen illik a bibliai könyvek kánonjába. Döbbenetes olvasmány ez a könyv, egy hallatlanul sikeres ember néz szembe életművével a halál árnyékában, amikor a dolgok már átlényegülnek, amikor az elmúlás szele borzongatja az embert, ködbe vonva pénzt, gazdagságot, hatalmat, örömöt és bánatot. Hiábavalóságok hiábavalósága, minden hiábavaló – olvassuk többször is a megkeseredett, elfáradt ember panaszszavát, ám a sötéten látást, a fekete gondolatokat beragyogja a mély istenhit.
A Prédikátor értékrendjében meghatározó elem a bölcsesség, amely minden társadalmi osztályban, minden élethelyzetben a legfontosabb.
A bölcsesség szerzi a gazdagságot, virágoztatja fel az országot, hiánya óriási veszteségeket okozhat. Ez a felismerés is okozta Salamon könyvének mély pesszimizmusát, amikor a távozó hátranéz, és belegondol, mivé lesz mindaz, amit élete munkája során összegyűjtött, ha az hozzá nem értő kezekbe kerül… „Meggyűlöltem én minden fáradságomat, mellyel fáradtam az ég alatt, hogy ráhagyjam azon emberre, ki utánam lesz: hisz ki tudja, bölcs lesz az vagy ostoba. Mert uralkodni fog minden szerzeményemen, amit fáradsággal hoztam létre és bölcsen kormányoztam a nap alatt. Az ember fáradsággal, bölcsességgel, tudással és ügyességgel gyarapította vagyonát, s annak kell hátrahagynia osztályrészül, aki nem dolgozott meg érte. (Koh. 2. 18-19. 21)
Aligha véletlenül gyötörte ez a balsejtelem a sok jót és rosszat megélt uralkodót, hiszen halála után nem sokkal kettészakadt az ország, s önfejű, hozzá nem értő utódai nagy veszélybe sodorták birodalmát.
Fia, Roboám nem szívlelte meg atyja szavait, s a bölcs tanácsadók javaslata ellenére immár öncélúan szedte a magas adókat, s így méltán vívta ki a nép gyűlöletét, amely szakadáshoz vezetett.
„ Megsokasodik a jószág, és megsokasodnak annak emésztői is, ezután már mi haszna van a gazdának belőle, hacsak az nem, hogy gyönyörködjék benne. Nagyon rossz az, amikor a gazdagság bajt okoz tulajdonosának. Rossz kezeléssel elvész a megőrzött vagyon, fia születik s immár nem marad semmije. Ahogy kijött anyja méhéből, úgy tér vissza, csupaszon, kezében amúgy sem vihet magával semmit”. (Koh.6. 10. 12-14)
Amint a bölcs nehezen viseli el mások ostobaságát, és fájdalmas szívvel, tehetetlenségre kárhoztatva pergeti le szeme előtt vagyonának megállíthatatlan pusztulását, úgy keres választ az élet más igazságtalannak tűnő kérdéseire is. A halál árnyékában már közelinek látszik az a gondolat, vajon miért vétkezhetnek büntetlenül a gonoszok és miért szenvednek az ártatlanok? „Mivel nem történik gyors számonkérés a gonosz cselekedettel szemben, az emberek szíve megtelik azzal, hogy rosszat tegyenek. Van olyan, aki százszor is vétkezett, mégis hosszú élete volt. Bár azt is tudom, a jók és istenfélők
jutalmat nyernek, a gonosznak pedig nem lesz jó dolga, s elsorvad mint az árnyék, mert nem féli Istent. Az is hiábavalóság, ami a földön történik, hogy egyes igazaknak a gonoszok cselekedete szerint jut, míg más gonoszoknak az igazak tette szerint. Mondom, ez is hiábavalóság. Tehát dicsérem én az örömöt, mivel nincs más jó az ember számára, csak az hogy egyen igyon, élvezze fáradsága gyümölcsét életében, melyet ad neki Isten az ég alatt.” (Koh 8.11.-15)
Salamon király örömeinek színterét fényűző paloták, ragyogó kertek és lakosztályok biztosították, amelyek megszámlálhatatlan feleségnek, ágyasnak, szolgálónak nyújtottak otthont. Nincs, nem is volt a világon egyetlen ember sem, aki ennyi asszonyt mondhatott a magáénak, mégsem talált boldogságot egyiknél sem. „És a halálnál is keserűbbnek találtam az asszonyt, kinek csupa tőr és háló a szíve, bilincsek kezei, aki Isten előtt jó, az megmenekül előle, de a bűnöst megragadja. Amit lelkem még keresett azt nem találtam meg, férfit egyet találtam ezer közül, de asszonyt egyet sem ennyi közül. (Koh 7 26. 28. Egy kedves zsidó legenda feldolgozta ezt a női nem számára cseppet sem hízelgő megállapítást: Salamon király, a bölcs fogságba vetette Asmodájt, a szellemek urát. Láncra verte a démont, és a palotájában tartotta. A rab csak a kedvező alkalomra várt, hogy megszabaduljon méltatlan helyzetéből. Egyik délután Salamon elszunyókált, Asmodájnak pedig sikerült megkaparintani a király varázsgyűrűjét. Ennek segítségével felvette Salamon alakját, a pórul járt uralkodót pedig hatalmas erővel elhajította. Repült a király órákon át, míg végre az ország távoli részén ért földet. Több napon át barangolt, úttalan utakon át, ruhája lerongyolódott, arca beesett, senki sem hitte el, hogy ő Salamon, Izrael királya. Mikor egy szegényes házhoz ért, a gazdasszony szánakozva kérdezte: Ki vagy te szegény vándor, még sohasem láttunk errefelé? Salamon felfedte kilétét, mire az asszony haragosan rákiáltott: Ha te vagy Salamon, akkor ne várj tőlem semmi jót. Nem azt írtad, hogy az asszony rosszabb a halálnál és ezer közül sem lehet találni egy igazat? Mire a bölcs király elmosolyodott és így védekezett: Ha azt mondom, hogy ezer asszony között van egy igazi, akkor a férjek sorra elhagynák feleségüket és az egyetlen igazit keresnék. Így viszont beletörődnek sorsukba és hűségesen kitartanak asszonyaik mellett. Az asszony megbékélt, vendégül látta az elcsigázott vándort, aki sok viszontagság után szerezte vissza trónját.
Salamon király, a békés időszak uralkodója, aki nemcsak anyagi javakkal gyarapította országa gazdaságát, a világ minden népének, minden nemzedéknek, még a mai kor elvakultan rohanó emberének is tudott megszívlelendő tanácsot adni. Világképe méltó keretet ad a családban, és közösségben is boldogulni vágyó egyénnek, megtanítva arra az egyszerű és nyilvánvaló bölcsességre, hogy oda kell figyelni a természet és a társadalom látható eseményeire, a másik emberre. Minden családi és közösségi megnyilvánulásnak, érzelemnek meg kell adni a módját, hogy tiszteletet és megbecsülést szerezzünk magunk és embertársaink előtt. Időt és figyelmet kell szentelnünk az élet dolgaira, különben minden kifolyik a kezünk közül, a fontos is hiábavalóvá válik. „Mindennek megvan a maga ideje és kijelölt órája, ami ez ég alatt történik. Ideje van a születésnek, ideje a halálnak, ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszaggatásának. Ideje van az ölésnek, ideje a gyógyításnak, ideje a bontásnak és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak és ideje a táncnak. Ideje van a kövek szétszórásának és ideje az összegyűjtésüknek, ideje van az ölelésnek és ideje az eltávolodásnak. Ideje van a keresésnek és ideje az elvesztésnek, ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak. Ideje van a szaggatásnak, és ideje a dolgok összevarrásának, ideje van a hallgatásnak és ideje a beszédnek. Ideje van a szeretetnek és ideje a gyűlöletnek, ideje van a háborúnak és ideje a békének. (U.o. 3.1-8)
Évezredek bölcsességét rejtik magukban ezek a rövid, tömör igazságok. Megtagadásukra sajnos sok példa volt és van – az ókortól kezdve napjainkig. Nincs idő sírni, nincs nevetni, nincs idő gyászolni, de táncra, örömre sem telik rövid életünkből. Nem marad lehetőség enni –inni, élvezni munkánk gyümölcsét. Salamon bölcsessége jó tanáccsal látja el még korunk emberét is: menjünk, együk örömmel kenyerünket, igyuk borunkat, gondozzuk testünket és éljünk boldog megértésben társunkkal, mert így élvezhetjük csak munkánk gyümölcsét, így nyerhetjük el Isten szeretetét. Ki kell használnunk rövid életünk minden lehetőségét, mert a halál után már nincs remény. Az élő eb többet ér, mint a halott oroszlán. Még a legnagyobb igyekezet mellett sem sikerül mindent a megfelelő mederbe terelni, az élet dolgai kiszámíthatatlanok, ha nem azok lennének, az ember könnyűszerrel úrrá lehetne mindenen. „Rájöttem és megláttam a nap alatt, hogy nem a gyorsaké a futás, sem a vitézeké a harc, nem a bölcseké a kenyér, nem is az értelmeseké a gazdagság és a tudósok sem aratnak tetszést, mert idő és véletlen avatkozik be mindenbe. Mert nem ismeri az ember az ő idejét, mint a hal, melyet gonosz háló ejt rabul vagy a madarak, melyeket tőrbe csalnak, így járnak az emberek is, ha a balszerencse leselkedik rájuk” . (U.o. 9. 11-12)
Talán egyetlen könyv sincs a Bibliában, amely ilyen közel állna a mai kor emberéhez, mert mindnyájan harcolunk, sebeket adunk és kapunk, csalódunk és kételkedünk, meggyűlöljük tetteinket. Mégis várunk valamiféle isteni igazságra, hogy elnyerjük munkánk gyümölcsét, hogy ne vesszen kárba minden, amiért annyi áldozatot hoztunk. Ezért örömmel fogadjuk a bölcs király bíztató szavait, aki ennyi csalódás után is hívő lélekkel fordul Istenhez. „A dolog lényege a következő: Féld Istent és őrizd meg parancsolatait, ez az ember kötelessége. Mert minden rejtett cselekedet Isten ítélete elé kerül, legyen az jó vagy rossz. (U.o. 12 . 3-14).

 
WEBSHOP
Kabbala

Raj Tamás