Hirdessen a Magyar Zsidó Honlapon!



A KÓTEL MÁ'ÁRÁVI, VAGYIS A NYUGATI FAL JERUZSÁLEMBEN

A Templom Nyugati Falának (Kótel Má'árávi) maradványait, amelyek megmaradtak a római csapatok i.sz. 70-ben történt jeruzsálemi pusztításai és a Templom kirablása és lerombolása után, a város nem-zsidó és részben zsidó látogatói Sirató Falnak is nevezik, látva a vallásos zsidók tömegeit, akik nap-mint nap odazarándokolnak, könnyezve és szomorkodva nehéz életük és az oket körülvevo rossz vallási körülmények és nehézségek miatt, amelyek a gálutban, vagyis a diaszpórában érik oket a történelem viharai folytán, amelynek szele messzire fújta, távolra vetette oket Erec Jiszráeltol. A Kótel Má'árávit, vagyis a Nyugati Falat, nem-zsidó elnevezéssel élve a Sirató Falat nagyon eros érzelem és szeretet, valamint tisztelet köti a zsidó néphez, mert a dicsoséges és fényes múltunk maradványa, valamint a messiási idok eljövetelének jele. 1948 és 1967 között a környéket megszállva tartó arabok nem engedték, hogy a zsidók imádkozzanak a Nyugati Falnál. A Hatnapos Háború gyozelmes kimenetele, vagyis gyoztes befejezése óta (1967. júniusa) minden imádkozni és nézelodni akaró zsidó számára megközelítheto a Fal. Létrehoztak elotte egy nyílt teret, ahol naponta izraeli és távolról jött zsidók ezrei végezhetik zarándoklatukat, vagy egyszeruen csak ott tartózkodhatnak, ahonnan békében visszatérhetnek Dávid király most már egyesített városának bármely részébe, hiszen a szabad Izrael Állam fovárosában vannak.

A hagyomány szerint az isteni Jelenlét, vagyis a S'chiná, sohasem hagyta el a Szent Templom megmaradt Nyugati Falát.

 

Borsányi Schmidt Ferenc